Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)
Vörös Károly: Degré Alajos
és társadalmi-közéleti tevékenység mellett azonban a nagy műnek, a magyar paraszti magánjog történetének megírása — amelyre évtizedeken át készült — szükségképpen elmaradt — nemcsak a magyar jogtörténetnek, de a magyar parasztság, és általában a magyar társadalom története kutatóinak is sokáig pótolhatatlan kárára. Degré magas, csontos, szikár ember volt; mozgékony, aki még idős fejjel is, szabadság alatt nagy gyalogtúrákat tett a Tátrában épp úgy, mint a hazai hegyekben, és irattárakat ellenőrizve, vagy előadásokat tartva fáradhatatlanul járta az eldugott zalai falucskákat is. Derűs, furcsa, groteszk humorú, iróniára hajló természete mellett is kiváló képessége volt ahhoz, hogy megnyerje magának környezete és tanítványai (mert szenvedélyes pedagógiai, ismeretközlési hajlam is élt benne) rokonszenvét és bizalmát. Talán azért is, mert érezni lehetett, milyen nagy belső fegyelemmel tudta elviselni életének nem mindig kedvező fordulatait és helyzeteit is. Nagyapja, Degré Alajos, a márciusi ifjak egyike volt, majd a szabadságharc katonája; apja, Degré Miklós a két háború között már Magyarország egyik legmagasabb bírói méltóságának viselője; az anyai családban ott látjuk Lechner Lajost, a városegyesítés utáni Budapest, és az árvízből megújuló Szeged nagy várostervezőjét. Életén végigtekintve nem lehet meglepő, hogy Degré Alajos végakaratában hamvait nagyapjának, Petőfi barátjának budapesti sírjába rendelte elhelyezni. Hamvait a sír rejti, de a tudós, a levéltáros, a pedagógus és a jó ember élő emléke mindig megmarad műveiben — és amíg csak élnek — kortársainak emlékezetében. Vörös Károly