Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)

Tar Ferenc: Bulla Béla

TAR FERENC: BULLA BÉLA (1906—1962) Keszthelyen 1981. szeptember 20-án Bulla Béla emlékünnepség volt az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Keszthely Város Tanácsa V. B., a Magyar Földrajzi Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézete rendezésében, a tudós születésének 75. évfordulója alkalmából. Ebből az alkalomból a Balatoni Múzeum kiállítást készített a kiváló geográfus életéről és munkásságáról, szülőházának falán pedig —, ahol egyetemre kerü­léséig élt — emléktáblát helyeztek el. Bulla Béla 1906. szeptember 22-én született Keszthelyen szülei nyolcadik gyermekeként. Édesapja, Bulla Mihály MÁV üzemi segédtiszt volt, aki népta­nító szeretett volna lenni, de anyagi lehetőségei ezt nem tették lehetővé. Bulla Béla gyermekéveit szülővárosában töltötte, itt végezte elemi és kö­zépiskolai tanulmányait is. A premontrei rendi katolikus gimnázium legjobb tanulói közé tartozott; a gimnáziumi évek során a jeles osztályzatok között csak alig találunk néhány jórendűt — így ösztöndíjban is részesült. Középis­kolai tanulmányai során többször is nyert irodalmi pályázatot, de különösen a földrajz terén múlta felül társait. A gimnázium elvégzése után, 1924-ben jelentkezett a budapesti Eötvös Kollégiumba, önéletrajzában így vall ezekről az évekről: „Jeles minősítésű érettségim után 1924-ben az Eötvös Kollégium tagja­ként iratkoztam be a budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karára földrajz —történelem szakos hallgatóként. Főszakomnak kis gimnazista korom óta ked­venc stúdiumomat, a földrajzot választottam. Az Eötvös Kollégiumban töltött évek igen jó hatással voltak fejlődésemre. A kollégiumi együttesnek az átla­gos egyetemi hallgatókét messze meghaladó szellemi színvonala ... és a friss kritikai szellem, amellyel azonban választott pályánkra való elmélyült ós fe­gyelmezett munkás előkészülés járt együtt, hosszú szakmai és ideológiai vitat­kozások, mindezek együtt olyan szellemi légkört jelentettek számomra, ami­lyent korábban nem ismertem, melyben képességem és érdeklődési köröm szabadon bontakozhatott ki. Demokrata volt ez a légkör, kezdetben polgári aláfestéssel, de a húszas évek vége felé mindinkább érezhető és egyre mélyülő népi és szocialista tartalommal." 1 Részlet Bulla Béla 1956-ban készült önéletrajzából. Megtalálható özv. Bulla Bé^ lánénál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom