Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)
Horváth László: Előzetes jelentés a Nagykanizsa—Inkey sírkápolna melletti lelőhely feltárásáról
HORVÁTH LÁSZLÓ: ELŐZETES JELENTÉS A NAGYKANIZSA—INKEY SÍRKÁPOLNA MELLETTI LELŐHELY FELTÁRÁSÁRÓL I. Az ásatás története 1976 őszén terepbejárást végeztünk Nagykanizsa északi részén. Az őszi mélyszántásban több korszakra utaló településjelenségeket találtunk, de elsősorban egy III—IV. századi telep nyomai mutatkoztak a szántásban. Ezután 1976. novemberében szondázó ásatást végeztünk a II. számú római kőépület területén. 1977- ben, ugyancsak terepbejáráskor, megtaláltuk a római település temetőjét a szomszédos keleti domboldalon. A szántásban jelentkező téglatöredékek nyomán feltártuk az 1—2. sírt. 1978- ban tudomásunkra jutott, hogy a lelőhely területén a Domus Áruház és a Kanizsa Bútorgyár raktárakat kíván építeni. Az építkezések előtti tervszerű feltárásra 1979-től nyílt alkalom. Az 1979—1981 közötti három ásatási idényben összesen mintegy 6000 m' 2 területet tártunk fel. A lelőhely a Nagykanizsa—Zalaegerszeg között vezető műút keleti oldalán, a barokk-kori Inkey sírkápolna és a lazsnaki halászcsárda közötti kiemelkedésen van. (1. kép). Ezt a szigetszerű kiemelkedést, amelynek legmagasabb tengerszint feletti pontja 149,8 m és a környező részekhez viszonyított relatív magassága 4,8 m. nyugatról egykor a Principális ártere, északról, keletről és délről pedig keskeny vizenyős részek határolták. A dombtető platós, középső részén jelentkeztek legintenzívebben a telep jelenségek. 1979- ben induló tervásatásunkkor a lelőhely északnyugati részén kezdtük el a munkát. Ekkor 60x27 m-es egybefüggő területet tártunk fel, általában 4x5 m-es, egymás mellé húzott szelvényekkel. Ehhez a részhez 1980-ban keletről csatlakoztunk egy 64x31 m-es területtel, míg 1981-ben dél felé folytattuk a feltárást (40x27 m-es területtel). Az egymáshoz csatlakozó szelvényeket római számokkal jelöltük. A távolabbi, különálló szelvények, ill. árkok ABC . . . megjelölést kaptak. A jelentkező telep jelenségeket arab számmal ellátott objektumokként tartottuk nyilván. A különböző korú telep feltárásával párhuzamosan, de sokkal kisebb intenzitással elkezdtük a római temető ásatását is. Jelenleg mintegy 40x25 m