Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)
6. Egyéb árendás haszonvételek
nyeregtetőké. A házfedél legrégibb alakja a sövényháznál - mint Jankó írja — kontyos volt, vagyis a tető mind a négy falsíkra rádőlt, ráhajolt. A kontyos és a nyerges típusú háztetők között számos átmeneti forma volt, amit Jankó és Malonyay gazdag fényképanyaga igazol. (200) A jobbágyok és zsellérek házaik után évente egy forint árendával tartoztak az uraságnak. A faluban letelepedők mesteremberek lévén,nem robotoltak. A Festeticsek még bizonyos kedvezményeket is adtak első évben a letelepedő kézműveseknek, csakhogy maradásra bírják őket. Igaz, a mi kontraktusaink nem konvenciós munkaviszonyról, hanem árendás kapcsolatról szólnak. Ennek ellenére a földesúr biztosítani tudta saját elsőségét a falusi parasztokkal szemben, és számára ez volt a lényeg. Az iparosok pedig sokszor szívesen vállalták a velük szemben támasztott követelményeket, mert a 18. század második felében egyre nehezebb lett a megélhetésük. A zárt szervezetű céhtestületekbe nagyon nehéz volt bejutniuk, ha pedig céhen kívül szerettek volna mesterségükből megélni, szembe találták magukat a céh-kiváltságokat biztosító súlyos pénzbüntetésekkel, sőt árujukat is elkobozhatták. Hogy menekülhessenek a zaklatások elől, egy részük uradalmi szolgálatba állt, főként azok, akik a mezőgazdaságban hasznosítható képesítéssel rendelkeztek. Működésüket, — amely nemcsak az uradalom, hanem a jobbágyság szükségleteit is kielégítette-, a céhek kénytelenek voltak eltűrni, hiszen a földesúr védelme alatt álltak. A Festeticsek keresztúri uradalma 1772-1793 között tizennyolc féle mesterség szakembereit foglalkoztatta hosszabb-rövidebb ideig. Szerződéseik nem sokat árulnak el róluk, de segítségükkel mégiscsak bepillanthatunk az életükbe. A mesteremberek többsége némi földet, rétet is kapott az uradalomtól, gazdálkodhatott, állatot nevelhetett^ vagy részt vehetett az aratásban s egyéb mezőgazdasági tevékenységben napszám vagy termény fejében. Erre azért is szükség volt, mert a fejletlen mezőgazdasági árutermelés miatt nem tudták megvásárolni a háztartásukhoz, megélhetésükhöz szükséges termékeket. Pintér, abroncsvonó Magyarország híres volt borairól. Wellmann Imre idézi Schwartner megállapításait, hogy „a bor Magyarországnak az arany mellett legnagyobb hírű természeti kincse, egymagában gazdaggá tehetné lakóit — ha kellő piacra találna." De a kivitel itt is óriási akadályokba ütközött, hiszen a bor Ausztriának is fontos export cikkét képezte. (201) Az uradalmak - különösen
