Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

7. A bűnök-büntetések kodifikálása Deák alválasztmányában és módosítása a plénumon

elkülönítésekor, a súlyosbító és enyhítő körülmények részletezése során a megtorlás formájának és mértékének megválasztásában azonban a kor leghaladóbb elveit érvényesíti, mégpedig annyira átfogó módon, amilyennel egyetlen más hatályos külföldi büntető törvénykönyv sem dicsekedhet. Mindegyikből a legmodernebb mozzanatokat emeli át magába, sőt helyet kapnak benne egyedülálló, Európának például szolgáló elemek is, mint például a kísérlet és a tényleges cselekmény szétválasztása, illetőleg az előbbi önálló értelmezése. Egészét annak a humanizmusnak a szelleme hatja át, amely a cselekmény megítélésénél normának az egyén általános emberi és szabadságjogait, valamint konkrét értékeit, az igazságszolgáltatás feladatának pedig mindezek védelmét tekinti. Számára az emberi és polgári jogok legértékesebb fajtája — a liberalizmus eszméjének megfelelően — a személyes, a magyar liberalizmuséból következően pedig, a nemzeti szabadság, ezért, és mert e szabadságot az államhatalom jellege folytán az adott kor Magyarországán különösen veszély fenyegetheti, körültekintően gondoskodik arról, hogy a személyes és nemzeti szabadság a hatalmi közegek önkényével szemben ugyancsak kellő oltalomban részesüljön. Rendszere is más, mint a korabeli szokványos büntetőkódexeké: a szöveg a — modern kifejezéssel — „köztörvényes" bűncselekményeket a politikai bűntettekétől helyileg elkülönítve határozza meg és tárgyalja, mintegy demonstrálásául annak, hogy Deákék egymástól eltérő jellegűeknek tekintik őket. A fogalmazás precízsége biztosítékát nyújtja annak, hogy a gyakorlatban meghatározásai és előírásai egységes, torzításmentes alkalmazására kényszerül minden eljáró hatóság. Végül, mivel Deákék a népnek akarnak kodifikálni, azaz számára is érthetően szövegezni, a kódex e része mérföldkő a jogtudomány nyelvi magyarosításának, illetőleg a magyar büntetőjogi szaknyelv megteremtésének útján. A munkálat teljesítmény-voltát a konzervatívok sem vitatták. A tervezet, amikor annak munkapéldányaival megismerkedtek, mégis inkább ellenzést, mint méltánylást keltett bennük. Apponyi György, akinek személye Dessewffy halála után észrevehetően kezdett a kormánypárt előterébe kerülni, sommásan úgy értékelte, hogy jog- és értékvédelem ürügyével szinte nullifikálja a legfőbb hatalomnak és közegeinek törvényes jogait, egyszersmind joggá emeli az egyéni és kollektív engedetlenséget a felsőbbséggel szemben. A konzervatívok eredeti formájában elfogadhatatlannak találták Deákék elaborátumát és Apponyi — vaskosan túlzó — minősítése rávilágít az okra is: átlátták, hogy a liberálisok a büntetőkódexet a fejedelmi és a kormányhatalom korlátozásának, sőt a kormányszervek felelősségre vonásának eszközévé és jogalapjává kívánják tenni. A kormánypárti tekintélyek egyik megbeszélésén Apponyi egyenesen azt a gondolatot vetette fel, hogy legcélszerűbb lenne valamennyi politikai jellegű kérdés kihagyása a kódexből. De Majláth és Zsedényi másként vélekedtek: egyező álláspontjuk szerint a politikai vétségek is a büntetőügyhöz tartoznak, márpedig a Választmánynak épp' az a törvényes rendeltetése, hogy egységes, azaz mindenre kiterjedő büntetőrendszer tervezetét dolgozza ki; különben is abszurditás lenne két büntetőkódex egyidejű létezése, amit a politikai ügyek elkülönítése feltételez; egyébként az eljárással foglalkozó alválasztmány már ugyancsak szabályozta a politikai bűntettek megbírálásának menetét, következetlenség volna tehát, ha most annak tagjai koncepciójuk megváltoztatására kényszerülnének.