Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

7. A bűnök-büntetések kodifikálása Deák alválasztmányában és módosítása a plénumon

ilyesmiket tenni törekszik. Mindebben nincs semmi különös. Ám Deákék hűtlenségben akarják elmarasztalni azt is, ,,aki valamely alkotmányos jogot felforgató királyi rendeletnek kiadásában vagy végrehajtásában akár egyenesen és határozottan kijelentett tanáccsal, akár tettleges teljesítéssel részt vesz"! A tervezetnek szinte sarkalatos tétele ez. A liberális többségű alválasztmány, amely e passzust, a „hűtlenség" címszó alá helyezte a szövegben, persze gondoskodni kívánt a törvények és törvényes rendeletek végrehajtásáról is, ezért erőszakos ellenszegülés címén 2 év fogságot indítványozott arra, aki a közhatóságot, valamint annak hivatalból eljáró tisztviselőit, megbízottait és szolgáit erővel vagy fenyegetéssel akadályozza, illetőleg akarja gátolni törvényes jogai gyakorlásában. Ugyanezen szándékból a tervezetbe átemelve érvényben hagyta azokat a büntetéseket, amelyeket a fennálló törvények bírói parancsot visszautasítókra, ily parancsnak vagy bírói ítélet foganatosításának ellenállókra irányoztak elő. A büntetendő cselekmények közé vette fel a hivatalos pecsét jogtalan feltörését, hivatalos hirdetmény letépését. Óvni kívánta a közhatóságok, hivatalos helyek-testületek és személyek tekintélyét, méltóságát is. Hivatalból rendelt eljárást a súlyosabb testi sértéssel járó verekedés ügyében, ha az bíróságon, hatósági gyűlésen, vagy választáskor történt. Külön büntetést tervezett arra, aki tisztviselőt, kormány-, illetve törvényhatóságot becsületbevágó vagy rágalmazó kifejezéssel illet, mégpedig, ha a sértés testületet vagy hatóságot ér, vagy ha tettlegességgel párosul, a kétszeresét annak a büntetésnek, amely egyébként becsületsértésért vagy rágalmazásért jár. A széksértés fogalmát fenntartva, 200 forint büntetést jelentő és legott végrehajtandó közkeresetet írt elő arra, aki köztörvényhatóság és bíróság gyülekezetében nyílt és szándékos tettel vét a hely méltósága ellen, illetőleg más személlyel kapcsolatban vagy általában illetlen kifejezést használ, és azt elnöki megintés után sem vonja vissza. Első pillantásra úgy tűnik, mintha Deákék a hatósági közegeket és személyeket pusztán funkciójuk ténye miatt akarták volna fokozottabb, a közpolgárt megilletőnél nagyobb oltalomban részesíteni. Erről azonban szó sincs: az elaborátum ilyen védelmet csakis akkor biztosít nekik, ha a sérelem a törvény és törvényesség képviselete miatt éri őket. A kérdéskört taglaló fejezet minden egyes szakasza félreérthetetlenül és ismétlődően emeli ki, hogy a közönséges becsületsértésért illetőleg rágalmazásért járó büntetésnél súlyosabb csupán arra a tettesre mérhető, aki „hivatalos kötelességét törvényszerűleg teljesítő" személyt vagy testületet sért meg. Ami egyértelmű azzal, hogy a hivatali kötelességét megszegő, elmulasztó vagy túllépő, azt nem a törvények értelmében ellátó kormányszerv, törvényhatóság, illetőleg köztisztviselő sértése nem eshet szigorúbb beszámítás alá, következésképpen mindezek megbírálása, ha a bírálat nem vág becsületbe és nem tartalmaz rágalmakat, akkor valójában teljességgel szabad. Deákék áttételesen a kormány és más hatóságok ellen irányuló kritika jogosságának elvét; érvényesítették akkor, amikor büntetőjogilag a hivatalos személyeket és közegeket is csupán tényleges rágalmazás és becsületsértés esetén kívánták közpolgárként, törvényszerű eljárásukban pedig fokozottan védeni; ez utóbbi védelem tehát valójában nem nekik, hanem az általuk képviselt törvényességnek szólt. Bizonyíték minderre az, amit Deákék a széksértés taglalása során leszögeztek. Tervezetükben általában csak ritka kivételként térnek ki arra, hogy