Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

7. A bűnök-büntetések kodifikálása Deák alválasztmányában és módosítása a plénumon

legmagasabb büntetésre vonatkozóan egyazon bűncslekmény esetében is ahhoz igazodó fokozatokat állapított meg, hogy egyrészt milyen következménnyel járt a vádlottra, másrészt milyen körülmények közt, mely szándékkal és jelenségekkel párosulva került sor reá. Legsúlyosabb büntetésnek az életfogytig tartó, a korlátozott idejűek közül pedig a 22, különleges esetekben a 24 évi rabságot állapította meg, elvileg mondva viszont ki, hogy az elítéltet büntetése letöltése után semmi utólagos hátrány nem érheti. A bűncselekmények meghatározásánál, a büntetés maximumának és esetleges fokozatainak kiválasztásánál Deákék tervezetében — a feudális büntetőgyakorlathoz képest — általában a humanizmus és egyfajta felvilágosult szemlélet érvényesült. Javaslataik összessége mutatta, hogy egyrészt hol tart, másrészt milyen szemléleti korlátokkal rendelkezik a hazai viszonyokat mindenütt figyelembe vevő liberalizmus. A tervezet számos olyan cselekedetet kihagyott a bűnök köréből, amelyet a közvélemény maradi része még mindig büntetendőnek ítélt, így például a káromkodást. Ahol lehetett, ott figyelembe vette, hogy a bűntettnek jó vagy rossz-szándék volt-e az indítéka. Jellemző erre a büntetéseknek az a széles skálája, amelyekkel a gyermekrablás különböző típusait óhajtotta sújtani. A rabló, ha az elhurcolt gyermeket vétkes célra használta vagy eladta: 12, ha közben sértette, vagy kínozta 15 évi, ha pedig az utóbbival halálát is okozta, élethosszig tartó rabsággal bűnhődött volna. Arra viszont, aki azért rabolt gyermeket, hogy sajátjaként tartsa el, ha az áldozat sorsa ez által rosszabbodott, akkor 2, ha nem rosszabbodott, csak fél évi fogságot tervezett mérni; sőt kimondta, hogy az, aki azért rabol gyermeket, hogy testi vagy erkölcsi romlástól megmentse őt, illetőleg sorsát jobbá tegye, „ezen jószándékú, de mégis törvénytelen tettéért büntettethetik ugyan, de büntetése egy heti fogságnál tovább nem terjedhet". Legszigorúbb büntetést, azaz életfogytiglant — a hazaárulás és felségsértés bizonyos és pontosan körülírt eseteit, továbbá csoportos lázadás idején elkövetett némely cselekményeket, tehát az egészében vagy részlegesen politikai jellegű és egyúttal súlyosabb horderejű tetteket nem számítva — maximális megtorlásként csak az alábbi bűnökre irányzott elő a tervezet: az olyan gyilkosságok legtöbbje, amelyeket szándékosan követtek el; minden olyan gyújtogatás, amelyet vagy visszaeső idézett elő, vagy pedig ha — vagylagosan —• halált okozott; egyidejűleg több helyen és bűnszövetségben történt; védeszközök megrongálására irányult; színhelye közelében puskaport tároltak; közveszély idején került rá sor; kínzással párosuló és ez által a sértett életének kioltására vezető gyermekrablás; minden olyan zsarolás, szándékos árvízokozás és szándékos ragály terjesztés, amely — mégha ez nem is volt célja — halálos áldozatot követel; az olyan erőszakos nemi közösülés, amelynek következtében vagy 14 éven aluli, vagy a tettes női hozzátartozója vesztette életét. A fentiekből is kitűnik Deákék szemléletének emberközpontúsága. Felfogásukban köztörvényi vonatkozásban az emberi élet a legnagyobb, a leginkább óvandó érték. Ennek megfelelően tervezetük szerint leggyakrabban az élet elvételéért jár ki a legszigorúbb büntetés, számos esetben akkor is, ha a bűncselekménynél nem volt szándékos az emberölés, hanem a halál csak véletlen következményként állt elő, mint például az erőszakos nemi közösülésnél, vagy pedig a tettesnek más jellegű bűne közvetve váltotta azt ki, mint például az oly zsarolásnál, amelynél a sértett öngyilkosságba menekül.