Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

7. A bűnök-büntetések kodifikálása Deák alválasztmányában és módosítása a plénumon

Megtámadták a konzervatívok az elaborátum azon elvét is, amely szerint az, aki valamely bűnszövetkezetből még a tett elkövetése előtt kilép, általában nem, tehát akkor sem büntethető, ha — tartva társai bosszújától, vagy más okból — elmulasztja a szövetség létezését a hatóságok tudomására hozni. Majláth tábora tetszetős alapra építette ellenvéleményét: a bűn meggátlása minden állampolgár kötelessége; aki tehát a bűnre szövetkezőket nem jelenti fel, megszegi e kötelességet, egyszersmind elősegíti, hogy a cselekmény elkövetésére idő és lehetőség maradjon, ez által pedig maga is bűntárssá válik. Továbbá: ha a tett végrehajtásában — cinkosait odahagyva — maga nem is vesz részt, kezdeményezéssel, a megtervezésben és a szervezkedésben vállalt szerepével, ötletadással és sok más módon előzetesen még hozzájárulhat a bűncselekményhez, efféle tevékenysége pedig, ha másét nem is, de a felbujtói részesség ismérveit kimeríti, azaz e szempontból ugyancsak bűntársnak minősül, közreműködése tehát megtörolatlanul nem hagyható. Deák és társai most a Választmány azon nemrég hozott többségi végzésére hivatkoztak, amely szerint csak a kísérlet és a tett büntethető, az előkészület viszont, mivel csupán szándéknak tekintendő, már nem. Ebből következően az, aki a tettkísérlet kezdete előtt szakít társaival, mindössze szándékot jelenthetne fel, amiért azonban még senki sem vonható felelősségre. Lehet, hogy feljelentés esetén az éppen tervezett bűncselekmény meghiúsítható, de akkor az azt elkövetni szándékozókat sem lehet bíróilag sújtani; arra viszont, hogy a szövetkezők más bűntettet ne kövessenek el, eredeti szándé'kuk leleplezése sem nyújt biztosítékot. Deákék szerint még a fentieknél is fontosabb szempont, hogy a bűnszövetségtől megváló büntetlen hagyását éppen „a büntető jogi politica" javasolja: ha a kilépő is elmarasztalandó lesz, akkor a kódex arra sarkallja, hogy a tett kivitelezésében ugyancsak cinkosaival tartson, hiszen nem ösztökéli visszakozásra büntetlenségének tudata, azaz szaporodik a tényleges bűnözők száma. De Majláthék most is hajthatatlanok maradtak. Ezúttal fondorlatos érvvel álltak elő, amely az előkészület minősítéséről folyó vitában még nem jutott eszükbe: Deák fejére olvasták, hogy a hűtlenség és a felségsértés eseteiben maga az alválasztmányi munkálat javasolja az előkészületet és a szándékot büntetőjogi beszámítás alá vonni. A kilépő viszont a tettet eredetileg elkövetni szándékozott, ezért nem maradhat büntetlen! E nyakatekert okoskodás megtette hatását: a többség kimondta, hogy szövetkezés formájában elkövetett bűncselekmény esetén a szövetkezet minden tagja, tehát a társulásból a tett előtt kilépő ellen is eljárás indítandó, a megtorlás alól pedig ez utóbbi sem kaphat felmentést. Különösen botrányosnak találták a konzervatívok, hogy Deákék tervezete a király abszolút kegyelmezési jogkörének jelentős szűkítését indítványozza, amikor az uralkodót a bűncselekmények legtöbbjénél — így a törvénytelen adószedésnél és újoncozásnál is! — mindössze a már kiszabott bűntettes felének elengedésére akarja felhatalmazni, minden egyebet azonban — így a pertörlési jogot — megtagad tőle. Majláthék tábora szoros egységben szállt síkra azért, hogy a király kegyelmezési joga teljes szélességében maradjon érintetlen. Deákék törekvésének értelmét pontosan érzékelő és éppen azért ellenző álláspontjuk fő érve az volt, hogy az új büntetőkódexnek nem a felségjogok megnyirbálása, vagy éppenséggel likvidálása a célja, minden, ebben