Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

7. A bűnök-büntetések kodifikálása Deák alválasztmányában és módosítása a plénumon

se alapján a határőrvidék lakóit, a plénum állásfoglalásán viszont túllépve az oly katonai személyeket is a kódex hatálya alá tartozóknak nyilvánították, akik valamely bűncselekményt polgári személlyel szövetségben követnek el. A liberálisok távolabbi célja az volt, hogy idővel a katonai rend tagjait mindazon cselekményekért, amelyeket a kódex bűntettnek minősít ugyancsak a polgári bíróságok és az egységes kódex alapján vonják majd felelősségre, azaz csupán a katonai szabályzatok megsértésének elítélése maradjon a hadbíróság jogkörében. Számukra ez a törvény előtti egyenlőség eszméjéből logikusan következett. Mivel azonban egyelőre kivihetetlennek ítélték, legalább az első lépést kívánták feléje megtenni azzal, hogy a kódex érvényét a civil bűnöző katonai bűntársára is kiterjesztik. Ezzel, akárcsak a végvidék népességének a büntetőtörvénykönyv alá vonásával, egyszersmind szűkíteni kívánták a katonai hatóságok, végső fokon a birodalmi Hofkriegsrat illetékességi körét. Deákék kísérlete viszont alkalmat adott a konzervatívoknak arra, hogy megkérdőjelezzék a Választmány már egyszer elfogadott határozatának jogosságát, és megpróbálják a végvidéket kiemelni a kódex hatálya alól. Azzal érveltek, hogy a katonai rendnek minden államban külön katonai büntetőhatósága van, amely bármiféle, tehát minden olyan vétket is megtorol, amelyért polgári személynek ugyancsak büntetés jár, sőt a hadbíróság a polgári törvényszéknél szigorúbb ítéleteket hoz. Továbbá: katona esetében nem érvényesíthető az igazságszolgáltatás territoriális elve, hiszen állandó lakása nincs, hol ide, hol oda vezénylik. A fentiek miatt tehát semmi indok nincs arra, hogy a fegyveres testület bármely tagja kikerüljön a hadbíróság illetékességéből; sőt, mivel a fegyelmi előírásokat tartalmazó hadiszabályzat a végvidék népére is teljes jogérvénnyel vonatkozik, részint szükségtelen, részint jogsértő lenne, ha a Választmány a határőrvidéket a polgári büntetőrendszernek javasolná alávetni. E nézettel Deák szállt szembe. Kifejtette, hogy tényleges katonának csupán olyan személy tekinthető, akinek a folyamatos hadszolgálat kizárólagos foglalkozása; viszont, akit az államhatalom ily célra csupán időnként és időlegesen vesz igénybe, egyébként azonban polgári munkával gondoskodik maga és családja fenntartásáról, nem sorolható a tényleges katonák közé; márpedig a végvidék népének folyamatosan űzött civil foglalkozása, egyszersmind — a katonaságtól eltérően — állandó és változatlan lakóhelye van; az a körülmény, hogy időnként és mellékesen katonai jellegű feladatokat lát el, még korántsem teszi a hadsereg szerves részévé; ezen az alapon inszurrekciós kötelezettsége miatt végső soron a nemesség egésze katonának minősíthető. Egyébként is a határőrvidék funkciója a török veszély elmúltával megszűnt, ezért a végek visszacsatolandók az országhoz, amelynek integráns részét alkotják, katonai szerkezetük pedig polgárosítandó, és éppen a kódex kiterjesztése az egyik állomás ezen az úton. Ami pedig a polgári személlyel közösen bűnöző tényleges katonát illeti: egyazon ügy vétkeseire különböző eljárás és büntetés nem alkalmazható. Polgári személy viszont, csupán azért, mert tettestársa katona, nem utalható a hadbíróság illetékessége alá, hiszen reá a hadiszabályzatnak egyetlen paragrafusa sem vonatkozik. A civillel bűnre szövetkező katona márcsak azért is polgári eljárás alá vonandó, nehogy a polgári lakosság és a katonaság merev szétválasztását konzerválni kívánó erők