Horváth László: A magyarszerdahelyi kelta és római temető - Zalai Gyűjtemény 14. (Zalaegerszeg, 1979)
III.A kelta temető • értékelése
A nagykanizsai múzeum gyűjtőterületén négy év óta folyik rendszeres régészeti munka. Dél-Zalában 1975-ig 20 kelta lelőhelyről tudtunk, 125 ez a szám négy év alatt 52-re. emelkedett (Függelék A., 18. kép). Az alapvető régészeti munka, a terepbejárás elvégzése után több, telepre is kiterjedő tervásatással szeretnénk tisztázni a terület késővaskori történetét. Ez a munka a terepbejárásokkal párhuzamosan tulajdonképpen elkezdődött, de ásatásaink kivétel nélkül csak leletmentések voltak. Dél-Zala kelta lelőhelyei szinte kivétel nélkül az észak—dél vonalú dombok között húzódó patakok, árterek szélén helyezkednek el. A lelőhelyek eloszlása a területen belül nemcsak a földrajzi környezet meghatározó szerepét jelzi, hanem azt is, hogy mely területeken folyt intenzívebb kutatás. Feltehetően néhány év múlva a ma még üres foltként jelentkező részeken is találunk lelőhelyeket. Ha összehasonlítjuk a kelta és a római lelőhelyeket (Függelék B., 19. kép) akkor még jobban aláhúzhatjuk a földrajzi környezet meghatározó szerepét. A római lelőhelyek csaknem ugyanott jelentkeznek, ahol a késővaskoriak. A magyarszerdahelyi kelta temetőhöz tartozó telepet egyelőre még nem ismerjük. A temetőhöz legközelebb eső és korban is megfelelő telep 3 km-re van (Függelék A, 22. lelőhely) és ez a távolság túl nagy. összegezve az elmondottakat, a magyarszerdahelyi kelta temető népessége a LT—C elején meginduló új kelta hullámmal érkezhetett a területre és a periódus végéig lakott itt. A temető elhagyását esetleg összekapcsolhatnánk a II. század utolsó harmadában lezajló kimber-vándorlással. Tudjuk azt, hogy a kimber-vándorlás először a boiokat érte, ezután ütköztek meg a scordiscusokkal, majd a tauriscusokkal. 120 Tehát támadásuk valószínűleg az egész Dunántúlt megbolygatta. 127 rr 'Horváth L., Keszthely környékének késő vaskori leletei. Szakdolgozat. Megjelelenik a Kelta Corpus I. kötetében. 12tJ Szabó 1971, 17. 127 Több olyan temetőt ismerünk a környéken, amelyik a LT—C 2 periódussal zárul: pl. Rezi—Rezicseri, Balatongyörök—Kövesmező.