Horváth Károly: Egy hernyéki parasztember dalkincse - Zalai Gyűjtemény 13. (Zalaegerszeg, 1980)

Bevezető

monográfiáját, zeneéletének és dalkincsének teljes feltárását, A legfiatalabb tanítvány-csoportnak személy-, család-, táj- és dallammonográfiákat, időbeli változásvizsgálatot és a népies műdalok szerzőinek népzenével való kölcsönhatás-kutatását javasolta Kodály. Az egyik volt tanítvány •— Olsvai Imre — pedig engem biztatott a személymonográfiára, mivel Zalában, sőt az egész Dunántúlon még ilyen jellegű munka nem készült, illetőleg személymonográfiában ezideig egy moldvai csángó asszony meg egy borsodi pásztorember dalkincsének a vizsgálata történt csak meg. Jóllehet ezt a műfajt szép elgondolásnak találtam, ám nagyon féltem tőle. Tudván tudtam, nem mindegy, ki lesz a kiválasztott személy, akit éveken vagy évtizedeken át figyelnem kell, aki lehetőleg sok dalt tudjon, jól ismerje faluját, ugyanakkor számomra könnyen elérhető legyen, és persze vállalja e nagy munkával járó zaklatást stb. Szili Jánosnál állapodtam meg, és szerencsémre csak akkor szólította el a halál (84. születésnapján), amikor már csak az anyag összeállítására vonatkozó kérdések maradtak, olyanok, amelyekre a család, a testvér is tudott feleletet adni. Most, hogy együtt van a gyűjtemény először is köszönetemet fejezem ki a Szili családnak a sok-sok segítségért, a közreműködésért. Megköszönöm Olsvai Imre és Ördög Ferenc jótanácsait, útmutatásait, és mindazoknak a segítséget, akik e munka megírását támogatták. Hálával gondolok azokra a hernyékiekre, akik az anyag kiegészítésekor oly szívesen közreműködtek. Tekintsük át Szili János életét, az életéhez és dalkincséhez kapcsolt társadalmi képet! Találja meg benne az olvasó a régi idők gyermekét, Ferenc Jóska katonáját, a hadifoglyot, a szerelmes legényt, a látástól vakulásig dolgozó és munkában meggörnyedt, elvásott parasztembert, azt, akit a múlt, a kor és a saját akarata hajtott a munkára, és ugyanakkor a szellemi igény e rengeteg dal megtanulására. Ha e kép múzeumi anyag is, nekünk érték és kulcs a tegnapba, abba a múltba, amely nélkül a holnapot sem tudjuk kellően megismerni és szeretni. Lenti, 1975.