Horváth Károly: Egy hernyéki parasztember dalkincse - Zalai Gyűjtemény 13. (Zalaegerszeg, 1980)

Bevezető

venni tőle. 1971-ben Lentibe költöztek. Ez év nyarán aztán teltek a magnószalagok Jancsi bácsi dalaival, élettörténetével, a hernyéki szokásokkal stb. Szívesen mesélt, énekelt, ideje is engedte, hisz csak idehaza tartózkodott, az unokákra ügyelt. Jónéven vette látogatásomat, hisz volt kivel elbeszélgetni, a gyerekek is csendesebbek voltak, meg az idő is gyorsabban telt. Sokszor egész délutánokat töltöttünk együtt, de még tanítványaimat is szívesen fogadta, ha nekem elfoglaltságom volt, s nem tudtam menni. A következő év tavaszán kórházba került, s ettől kezdve alig hagyta el az ágyat. Betegsége nem fájdalmas, csak nagyon kellemetlen, és soha meg nem gyógyuló. Gyakran érdeklődöm sorsa után, de kevés a vigasz. Amikor már lassan megbarátkoztam azzal a gondolattal, hogy más adatközlővel kellene próbálkoznom, 1974-ben újabb biztatást kaptam a megyei múzeumi igazgatóságtól az efféle gyűjtőmunkára, így hát felkerestem Sziliéket, s hozzájárulásukat adták a munka folytatásához. Ezentúl nemcsak az én elfoglaltságom és Sziliek munkája, hanem Jancsi bácsi egészségi állapota is meghatározta a gyűjtésre fordítható időt. Volt úgy, hogy hetente többször is megkerestem, de volt amikor egy-két hét is kimaradt. Később már nem egyszer — szégyellve betegségét — nem is szívesen kelt fel. Éreztem, hogy terhes a látogatásom. De azt is tudtam, ha egyszer felkel, beszélgetünk, szívesen ad választ mindenre. Természetesen nagyon sok múlott azon. hogy látogatásomkor milyen volt a hangulata, illetőleg egészségi állapota. Volt rá eset, amikor nem tudtam rábeszélni az éneklésre. Ilyenkor még azokra a dalokra is azt mondta, hogy nem ismeri, amiket valamikor tőle gyűjtöttem. Ilyen esetben csak megjelöltem azokat a dalokat, amelyekre azt mondta, hogy hallotta, vagy ismeri, és egy másik alkalommal újra rájuk kérdeztem. Az is előfordult, hogy kétszer is azt mondta az egyik dal szövegére, hogy hallotta, amiből arra következtettem, hogy csak részben ismeri, míg egy újabb találkozáskor aztán két versszakkal énekelte (94. sz. dal). Később már az első percekben kitapasztaltam, hogy milyen eredményes lesz az aznapi munka: csak beszélgetünk, esetleg csak dalcímeket kérdezhetek, avagy dalolunk. Hogy is történt a dalok és a szöveges anyag kiválogatása, felgyűjtése? Minden találkozásra alaposan felkészültem. Dalszövegeket kerestem, amelyeket még nem gyűjtöttem fel, daloskönyveket kerestem, néprajzi és életrajzi írásokat olvastam, magnetofont, szalagokat, fényképezőgépet vittem magammal, s a füzetek teltek a kérdésekkel. 1971-ben a dalolás mellett sok mindent megtudtam életéről, később ezeket csak egyeztetnem kellett. De a családját is kikérdeztem életéről, emberi tulajdonságairól, dalairól, sőt a falubeliektől is érdeklődtem. A század eleji társadalmi és néprajzi viszonyokról is először Szili bácsit, majd az idősebb hernyékieket kérdeztem meg, s itt használtam fel korábbi jegyzeteimet. A zenei anyag felgyűjtése jelentette a legtöbb gondot. Többféle formában kívántam feltárni dalkincsét, Az egyik — és a leggyorsabb — az volt, amikor a már tőle és más falubeliektől felvett és lekottázott anyagot vittem magammal, és rákérdeztem a szövegre és a dallamra: Ismeri a Kimegyek a Sárdi puszta szélére kezdetű dalt? Ha igent mondott, akkor azt kérdeztem, hogyan ismeri. S elkezdte énekelni. Pia nemet mandott, akkor a dal szövegét kezdtem olvasni. Volt eset, amikor a második sornál már mondta: Iszë ismerem. Volt, mikor csak a második versszak juttatta eszébe a dalt. Gyakori volt az is, hogy a szöveg bizonyos részei egy másik dalt juttattak eszébe, és akkor