Horváth Károly: Egy hernyéki parasztember dalkincse - Zalai Gyűjtemény 13. (Zalaegerszeg, 1980)

Bevezető

BEVEZETŐ 1954 óta gyűjtöm a Zala megyei Hernyék község néphagyományát, figyelem a község és a benne élők életét, s tőlük elkerülve is osztozok örömükben, bánatukban. Hét évig köztük éltem, és soha el nem szakítható szálak kötnek családokhoz, emberekhez, egyáltalán a faluhoz. Szobám ablakából kinézve többször láttam az egyik szemközti ház lakóját, a vékonydongájú, halk szavú parasztembert, Szili Jánost. Naponta többször köszöntöttük egymást, szót váltottunk: Mi újság? Hogyan él? Mit csinál? Milyen idő várható? Stb. Egy disznótoron aztán közelebbről is megismerhettem. Szebbnél szebb, újnak tűnő, érdekes regruta- és katonadalokat énekelt, írogattam a dalcímeket rendületlenül, hogy majd nyugodtabb körülmények között le is kottázhassam őket. Nem kérkedett, nem erőszakoskodott, hogy csak az ő általa ismert dalokat énekeljük, de a hosszú téli estén többször belekezdett olyan énekbe is. amit kevésbé vagy alig ismertek a falubeliek. Aztán szinte telente ugyanazokon a helyeken találkoztunk a disznótorokon meg a lakodalmakban, meg ki tudja, milyen alkalommal, és teltek a lapok Jancsi bácsi dalcímeivel, dalaival. Milyen nagy kár, hogy akkor még nem gondoltam arra, ennek az embernek a teljes dalanyagát fel kellene gyüjtenem. Az is nagy kár, hogy akkor még a munkát gyorsító és a hangot rögzítő magnetofon sem állt rendelkezésemre. Csak alkalomszerűen kottáztam le néhány dalát akkoriban, de még ezeket sem válogatva. Hamar kifárasztott a lejegyzés, s gondoltam, ő is unhatja az ismételgetést, így ezeken a találkozásokon aránylag kevés dal került papírra. A hatvanas évek derekán, amikor már lenti lakos voltam, gondoltam csak arra, hogy egy másik hernyéki jó énekes, Ferecskó István minden dalát magnetofonra veszem. Sajnos, az első út elkeserített. Az ötvenes évek kiváló énekese, a sok dalt ismerő Ferecskó Pista bácsi kedvenc dalainál is feleségét hívta: Gyere mama, segéts kii! Dallamot, szöveget, mindent elfelejtett. Horváth Ágnes nénit — a másik sok és szép dalt ismerő énekest — is elvitte a halál, mire nagyobb gyűjtésbe kezdtem volna nála. S akkor esett választásom a már említett Jancsi bácsira. Ö akkor a termelőszövetkezetnél volt éjjeliőr. Nappal pihent, meg segített a családnak, este meg nekem nem volt lehetőségem a kijutásra, megkeresésére, s így ritkán találkoztunk. Mikor már •— nyugdíjas lévén — erről a munkájáról is lemondott, meghalt a felesége, és nehezen lehetett rábeszélni a dalolásra. Megint eltelt néhány év, és alig tudtam valamit fel-