Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 12. (Zalaegerszeg, 1979)

Mérey Klára: Zala megye gyáripara

lendvavásárhelyi (dobronoki) téglagyár 1942-ben szünetelt, de a másik négy 92—146 munkással 165 ezer pengő értéket állított elő, tehát a nagyobb gyárak közé tartozott. Ez az iparág üzemeinek számát tekintve az ország üzemeinek közel 5%-át alkotta, de termelési értékük nem érte el azok 1%-át (0,85%) sem, ehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy a 3 mészégető termelési értékét nem ismerjük. A faipar jelentőségét már 1935-ben láttuk, amikor is 16 gőzfűrész szerepel gyári üzemként Zala megyében. Ezek egy részét utólag kihúzták, ami megszűnésükre utal, ennek ellenére másutt újakat létesítettek. 1942-ben újból 16 fűrészüzemet jegyeztek fel. Ezek közül 3 (Újudvaron és Csesztregen egy-egy gőzfűrész, Zalaapátiban egy malommal kapcsolatos gőzfűrész) szünetelt 1942ben. Ez iparág üzemeiben összesen évente átlag 184 munkást alkalmaztak, míg az évi legnagyobb munkáslétszám 234 fő volt. Az erőgépek teljesítménye 725, a villanymotoroké 108 LE volt. A termelési érték meghaladta a 2,7 millió pengőt. A munkások általában napi 8—10 órát dolgoztak, de itt is találunk több olyan üzemet, amely idény jelleggel, — 44—118 napon át — dolgozott csak 1942 folyamán. Az üzemek kihasználtsága foka nagyon alacsony, mindössze a Kerkavölgyi Faipari Rt. Csömödéren működő telepének kihasználtsága volt 100%-os. Ennek megfelelően a munkások fizetése is feltűnően alacsony. Alsólendva vidékén is volt 2 fűrészüzem, amelyben 43—108 munkás és 125 LE-s erőgéppark termelt 1942-ben közel 140 ezer pengő értéket. A gőzfűrészüzemek tulajdonosai nagyrészt a megrendelés hiányának tulajdonították üzemük idényjelleggel működtetését, bár volt olyan üzem, amely tőkehiányt, s egy másik pedig a nyersanyaghiányt hozta fel szüneteltetése indoklásaként. A faipar „gyékényfonadék készítése" alágazatának egyik legjelentékenyebb üzeme a Csabrendek telephellyel megjelölt Első Magyar Kókuszfonó Rt. gyárüzeme. 1942-ben átlag 21 férfi és 13 nő dolgozott ott, míg az ez év legmagasabb munkásszáma 32 férfi és 24 nő volt. A munkások közül 3 szakmunkás és 18 betanított munkás dolgozott a gyárban. Két erőgépének teljesítőképessége 145 LE volt. 1942-ben 247 napon át üzemelt, az 51 nap üzemszünetének okaként nyersanyaghiányt és „egyéb" okot jelöltek meg. Termelésének értéke így is megközelítette a 440 ezer pengőt. A munkások napi 8 órán át dolgoztak. Erről a gyárról a felvétel évéből van más jellegű adatunk is. Egy újságíró látogatta meg június hónapban, akinek ismertetése nyomán megtudjuk, hogy a Kobaj puszta egyik tagján létesült a gyár, amely eleinte Csabrendek, de utóbb már Gyepűkaján községhez tartozott. Az árnyas fák közt elterülő gyárépület egyik szobájában 30—40 munkás 30 kézi szövőgép segítségével lábtörlőt készített, 4 munkás kókusztörlőket, míg a többi kókuszpótló anyagokból (lenfonal, lenszalma, sás-sodrony stb.) állított elő díszes lábtörlőket. Egy másik teremben 6 szövőgép mellett 50—60 munkás szőnyegeket készített, amelyeket a szállodák nagyon keresnek (futószőnyeg). Az újságíró szerint napi 800—1000 kg nyersanyagot dolgoztak fel akkor, amelyhez eddig még mindig hozzájutottak, noha a nyersanyag színhelyén ekkor már harcok dúltak. A 120 LE-s erőgép napi üzemanyaga — az újságíró szerint — egy család évi szénszükséglete volt, de ezzel egyben a gyár villamosenergiaszükségletét is megoldották, mert ez táplálta a gőzfestődét, a gőzszárítót és a lakóházakat is,