Kotnyek István: Alsófokú oktatás Zala megyében 1918-ig - Zalai Gyűjtemény 9. (Zalaegerszeg, 1978)
VII. MEGYEI TANÜGYI SAJTÓ ÉS PEDAGÓGIAI IRODALOMI
1875-től 1884. május 27-ig — haláláig — a megye első tanfelügyelője Krób Pál volt, tőle a tanfelügyelőség vezetését dr. Ruzsicska Kálmán vette át. 20 Zala megye szerencséje, hogy ellentétben több megyével, a tanfelügyelők egytől egyig pedagógusok voltak, jelentős pedagógiai munkásságot, publikációs tevékenységet is kifejtettek. Krób Pál nevéhez elsősorban a megyei tanítótestület újjászervezése és a megyei tanszermúzeum létrehozásának kezdeményezése fűződik. Ö kezdeményezte 1883-ban a muraközi népoktatás országosan is figyelmet keltő felülvizsgálatát, a muraközi iskolahálózat fejlesztését. Elgondolásait híven igyekezett teljesíteni utóda, dr. Ruzsicska Kálmán is. ö azonban a Muraközön túl az egész megye népoktatását új alapokra kívánta helyezni. A célok között szerepelt az állami iskolázás kiterjesztése, a tanítók nagyobb társadalmi megbecsülése és nagy figyelmet szentelt a kibontakozó óvodai mozgalomnak is. Ott találjuk a gyermekvédelem megszervezésénél is. Érdemeit alig kisebbíti, hogy a nemzetiségeket illetően nem volt ment a nacionalizmustól, bár korántsem sorolható annak türelmetlen képviselői közé. 3. A Megyei Iskolai Tanács Eötvös az 1868. évi XXXVIII. te megvalósításában nagyon lényeges feladatnak tekintette az oktatásügy társadalmasítását. E gondolat jegyében szerveződtek a megyei iskolatanácsok is. Legfőbb feladatuk a tanügyirányítás és az oktatásszervezés megyei szintű koordinálása volt. A tanfelügyelőség megszervezése után, még 1869-ben megalakult a Megyei Iskolai Tanács is. Az első ülés időpontjául Csutor Imre alispán 1869. november 3-át, a megyegyűlés napját javasolta. 1 Mindez emelte az iskolatanács rangját is. Az iskolatanács tagjainak ezideig csak egyetlen teljes, 187l-es névsorát sikerült megtalálni. A korábbi és későbbi évekből sajnos nem áll rendelkezésre teljes névsor. A megyei iskolatanács 1871. május 1-i ülésén a következők vettek részt: Bója Gergely tanfelügyelő, az iskolatanács elnöke, Mórocza Kálmán szolgabíró, az iskolatanács jegyzője, Glavina Lajos uradalmi tiszttartó, iskolatanácsos, Kőnigmayer Károly esperes pléb., iskolatanácsos, Bessenyei Ernő iskolatanácsos, Modorovics Gergely apátplébános, iskolatanácsos, Skublits Zsigmond földbirtokos, iskolatanácsos, Inkey László földbirtokos, iskolatanácsos, Bezerédy Elek földbirtokos, iskola tanácsos, ^NL. VII. évf. 11. sz. 1875. jún. 15. 176. 1. Zalamegye. IV. évf. 1884. jún. 2. 2. 1. 'ZmL. Tanfelügyelőségi iratok. Nagyiktató. 1869.