Kotnyek István: Alsófokú oktatás Zala megyében 1918-ig - Zalai Gyűjtemény 9. (Zalaegerszeg, 1978)
IV. ELEMI NÉPOKTATÁS
1869 1870 1871 1875 1879 66 71 65 73 74 fii 62 64 60 71 Az átlag, mint mindenütt, itt is takar szélsőségeket. Sajnos ismét a már annyiszor említett Muraközből származnak a legszélsőségesebb példák. Kursanecen például 135 iskolábajáró jutott az egyetlen tanítóra. 5 Sok esetben még az állami iskolákban sem valami rózsás a helyzet. 1881-ben például Szentadorjánon 2 tanítóra 194, Molnáriban pedig 141 tanuló jutott. 6 Ezekben az években az iskolaszékek, illetve az iskolafenntartók szinte állandóan 30—40 tanítói állást hirdettek az országos és a megyei lapokban. A tanítóhiány azonban csak nagyon lassan enyhült. A pályázatokra sokszor hónapokig nem akadt jelentkező. Kisszabadkán (Szobotica) például az 1872. januárjában első ízben meghirdetett tanítói állást még áprilisban sem tudták betölteni. 7 Szentmária római katolikus iskolaszéke pedig kénytelen volt azt jelenteni a tanfelügyelőnek, hogy hosszú idő után akadt ugyan egy jelentkező, de „képezdét" nem végzett. 8 Mindez természetesen országosan is jellemző volt. A megye tanítóellátottságát hátrányosan befolyásolta az is, hogy a megye területén nem működött tanítóképző. A megyei vezetés ennek felállítását már a népoktatási törvény életbelépésekor szorgalmazta, de a képző felállítására csak 1879-ben került sor Csáktornyán. 9 Ennek első növendékei csak 1882-ben hagyták el az intézetet. 10 A tanítóellátottság nem tudta tehát arányosan nyomon követni a hálózatfejlesztést. Így adódott, hogy 1880—81-ben a megye 5 iskolájában (az iskolák 1,26%-a) tanítóhiány miatt szünetelt a tanítás. 11 Ez az arány országosan ennél ugyan lényegesen magasabb — 228 népiskola, az iskolák 10%-a — volt. 12 Továbbra is a kiemelt feladatok között szerepelt tehát a tanítók számának gyarapítása. Az 1880-as évektől a tanítók száma a következőképp alakult: 13 5 Zalamegye. I. évf. 29. sz. 1882. nov. 26. 2. 1. 6 VKM-Jelentés. 1880'81. 177. 1. 7 NL. V. évf. 4. sz. 1872. jan. 25, illetve 17. sz. 1872. ápr. 25. 8 ZmL. Tanfelügyelőségi iratok. Nagyiktató. 1870. !J Zalavármegyei Évkönyv: 241. 1. 10 Zalamegye. XIII. évf.'l. sz. 1894. jan. 7. 2. 1. 11 VKM-Jelentés. 1880'81. 8. 1. 12 Uo. 39. 1. 13 Zalamegye. II. évf. 12. sz. 1882. márc. 25. 2. 1. Zalamegye. IV. évf. 9. sz. 1885. márc. 1. 1. 1. Zalamegye. VI. évf. 10. sz. 1887. márc. 6. 2. 1. Zalamegye. X. évf. 18. sz. 1891. máj. 3. 2. 1. Zalavármegyei Évkönyv: 199. 1. Zala. XXVI. évf. 13. sz. 1899. febr. 12. 2. 1. Magyar Paizs. V. évf. 7. sz. 1904. febr. 18. :•). 1. MStK-31. 482—483. 1.