Kotnyek István: Alsófokú oktatás Zala megyében 1918-ig - Zalai Gyűjtemény 9. (Zalaegerszeg, 1978)
IV. ELEMI NÉPOKTATÁS
15. sz. melléklet: Zalaegerszegi Göcseji Múz. tulajd. Részes kiírás Zala megyének 1871. február 6-án, s folytatva tartott közgyűlése jegyzőkönyvéből 145 u. i. 870. 20. jk. A veszprémi püspökhelyettestől 4 isk. 871 Tekintetes megyei közönség! A lelkészkedő Veszprém egyházmegyei papság részéről többszörös panasz emeltetvén az iránt, hogy az illető polgári hatóságok részéről, melyeknek az 1868-iki törvények értelmében is közreműködniök kellene, nem részesülnek elegendő erélyes támogatásban, midőn az iskola látogatásában hanyag gyermekeket 's azoknak szülőit felterjesztik, vagy felterjesztetik, a' mi által a' nevelés szent ügye 's népünk közművelődése 's értelmi fejlődése nem kis mértékben hátráltatik, bizalommal fordulok a' megye tek. közönségéhez, 's egyúttal hivatalos tisztelettel keresem meg és kérem fel. miszerint tekintélye egész súlyával odahatni szíveskedjék, hogy a' fennemlített czélból a' politicai hatóságok közreműködését igénybe vevő lelkészek erélyesen támogattassanak, az illető járásbeli fő- és alszolgabíró uraknak pedig szent és szoros kötelességévé tétessék, hogy az iskolába hanyagul járó gyermekek szülőit kötelességük teljesítésére szigorúbb rendszabályok életbeléptetésével is szorgalmazzák. Fogadja a megye tekintetes hivatalos tiszteletem kifejezését, mellyel a' nevelés szent ügyét hathatós pártfogásába aj alva maradtam. A megye tekintetes közönségének Veszprémben, Január 5-én, 1871. alázatos szolgája Marki Ignácz m. k. püspök helyettes. VÉGZÉS A fő- és alszolgabíró urak figyelmeztetve az e tárgyban már előbb kiadott több rendeletekre, e végzés által újabban és szigorúan utasíttatnak arra, hogy a' közoktatásról szólló 1868-iki 38-ik t. cz. értelmében a' tanköteles gyermekek rendes iskolába járatását szolgáló felügyeletre kiváló figyelmet fordítsanak, és a' mely községekben az ebbeli köteles felügyelet hiányát vagy hanyagul telejesítését tapasztalnák, az illető községek elöljáróságát kötelezettségük pontos teljesítésére szorítsák, úgy arra, hogy a' mulasztó gyermekek szülői vagy gyámjai ellenében a' törvényben előírt büntetések szigorúan alkalmaztassanak, és ha az ebbeli pontatlanság miatt feljelentések tétetnének az illető lelkész urak által, vagy bármi oldalról, oly esetekben a' közgyűlés elvárja a' fő és alszolgabíró urakról azt. hogy hivatalos buzgósággal fognak a' törvény rendeletének foganatot szerezni — a' feladatok sikeres megoldásával eszközölvén a köznevelés ügyének eléggé nem ajánlható előmozdítását: -— e végzés fő és alszolgabíró uraknak kiadni rendeltetik, k. m. f. kiadta Svastits Benő főjegyző