Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 8. (Zalaegerszeg, 1978)

Szabó Béla: Az új szerzeményi birtokok és a fegyver jog megváltása Zala megyében

SZABÓ BÉLA AZ ÚJ SZERZEMÉNYI BIRTOKOK ÉS A FEGYVERJOG MEGVÄLTÄSA ZALA MEGYÉBEN Már a XVI. század végén, Rudolf császár uralkodása alatt felmerült az a gondolat, hogy az akkori szerencsés harcokban a töröktől fegyverrel visszafoglalt területek birtokosai a visszakapott jószágaikért váltságdíjat fizessenek a kamarának. Ezt a fegyverjog (jus armorum) néven tervezett sarcolási kísérletet a felszabadító háborúk idején felelevenítették és az 1680-as évek végén, az új szerzemény (neo-acquisticum) fogalmával kiegészítve a neo-acquistica commissio, vagyis új szerzeményi bizottság révén már egész rendszerre fejlesztették ki. A bécsi uralkodó körök felfogása szerint ugyanis a töröktől visszafoglalt föld nem felszabadított terület, ami nyomban visszaszáll az eredeti birtokosára, hanem fegyverrel meghódított új szerzeményként az uralkodó rendelkezésére áll. ö az így birtokába került területeket nem köteles tehát visszaadni az eredeti tulajdonosoknak, s ha ezt mégis megteszi, az csak kegyes jóindulatából történik. A birtokok visszaszerzésének is előfeltétele azonban, hogy az igénylők jószágaikhoz való jogait megfelelő módon igazolják, s azon felül a háborús költségek fedezéséhez való hozzájárulásként váltságdíjat fizessenek az újra megszerzett birtokok értékéhez arányítva. így kapcsolódik össze a jus neo-acquistici és a jus armorum fogalma, s mindkettő eszköz a bécsi udvar kezében ahhoz, hogy a legegyszerűbben meg tudja valósítani nem titkolt célját: a hadsereg nagy részének magyar területen, magyarok költségén való tartását. A Bécsben működő neo-acquistica commissio Kollonics Lipót érsek vezetésével csupa német tanácsosból állott: az udvari kamara, a haditanács képviselőiből, a magyarokat eleve kizárták innen, mert azoknak az ellenkezésére számíthattak. E bizottság feladata volt rendezni Magyarországon az eddig török-uralom alatt levő valamennyi birtoknak az ügyét. Minthogy pedig a hódoltság vége felé a királyi Magyarország csak 12 vármegyéből állott, a többi közvetlenül vagy közvetve török hódoltsági terület volt, az ország nagyobb részében e bizottságnak volt módja a birtokviszonyokat elbírálni. A bécsi udvar mentségére szolgáljon, hogy a hosszan tartó felszabadító hadjáratok rendkívüli mértékben igénybe vették a kincstár anyagi erejét. Az állandóan pénzzavarral küszködött, a hadi kiadásokon kívül ugyanis a költséges udvartartás és az