Szentmihályi Imre: Hetés és Lendvavidék néprajzi sajátosságai - Zalai Gyűjtemény 7. (Zalaegerszeg, 1977)
Gazdálkodás
A Hetesnél közvetlenül nagyobb terület természetes (földrajzi) határai a XVIII. század végén az alábbiak szerint rajzolódnak ki: északon, Dobronak felett, a Kebeléig elnyúlóan a Dobrai-hegyek nyúlványai; keleten, Résznek és Hosszúfalu között a Kebele folyását kísérő kiterjedt mocsárvidék; délkeleten — Alsólendvától közel a Muráig (Újfaluig) — az alsólendvai dombvidék; délen a Mura széles folyása; Dobronak és Kapca között a Lendva folyását kísérő majd Hetest is délről lezáró — nagy kiterjedésű, mocsaras Fekete erdő. Csupán nyugaton, Dobronak és Kapca körül nincsenek a tájnak természetes (É—D irányú) földrajzi határai. A környék néhány fontosabb útvonalának Alsólendva a csomópontja. E nagyobb területbe szervesen illeszkedik Hetes, mely annak északi részét alkotja. Gazdálkodás Hetes és környéke gazdálkodásai a fent vázolt földrajzi adottságok és azok újkori változatai alapvetően meghatározzák. A XVIII. század végétől tartó és a múlt század közepén meggyorsuló vízlecsapolások jelentősen megváltoztatták a régi tájat és a gazdálkodást, melyre csak a homályos emlékezésekből és az 1849 előtti adóösszeírásokból következtethetünk. A lecsapolások előtt a víz, a mocsár, a legelő és az erdő, és az ezeknek megfelelő életmód dominált Hetesben. Az itteni — nyomaiban tovább élő — halászatra, csikászatra, madarászaira, vadászatra így emlékeznek adatközlőim: Egykor „majdnem abból élt a nép .. . halászatból, csikászatból és vadászatból élt ez a nép".' 16 A méhészet (hajdina méz) később is jelentős maradt. Hetesben jelentős volt a legeltető állattartás, mely a megélhetés alapját jelentette. Tavasztól őszig a legelőn voltak az állatok. Főleg szarvasmarhát és sertést tartottak sokat, de Szíj ártóházán lovat is. A sertéseket a mocsáron legeltették, a tölgyerdőkben makkoltatták, és csak levágásra hajtották haza. Szijártóházától a hídvégi erdőig nagy lólegelő volt. A bő állatállomány tartására az uradalomtól is béreltek legelőt. írott forrásaink szerint Hetesben már a XVIII. század elején jelentős volt a nagy (igás-) állattartás. Az állattartás a XVIII. században jelentősen emelkedett, viszont a múlt század első felében (főleg az 1830—40-es években) erősen visszaesett. 1 ' 7 Ez nyilván kapcsolatban van a legelők nagymérvű csökkenésével, a szántók növelésével, az istállózásra való áttéréssel, mely nem volt zökkenőmentes, és az áttérés idején az állattartás erős visszaesését okozta. Később, az istállózó állattartás megszilárdulásává^ ,J(i Gy. N. : Zalaszombatfa, 1975.; Bánuta, 1974. — V. ö. Bellosics 1902 b. 9 'ZmL., conser. univ.: Ö. 4. (1703) és conser. dicales: Szijártóháza (1773—1848.) 1703ban az összes lendvavidéki falu közül viszonylag a legtöbb (családonként 4) igásállatot Bánután, Hidvégen és Gáborjánházán tartottak. Mind a három falu hetési! Feltűnően magas a növendékállatok száma (az igásállatok 30%-a felett) Kóton és Hármasmalomban. — A lótartásáról később híres Szijártóházán 1773—1848 között kb. 15%-kal nőtt a szántó és a rét, de kb. 1/3-ára esett vissza a legelő területe. Ezzel párhuzamosan csökkent az állatállomány is. 1773—1848 között a csökkenés itt: tehén 19-ről 11-re, tinó, borjú, csikó 13, 14 és 6-ról 0-ra, ökör 12-ről 4-re, ló 36-ról 8-ra, és sertés 73-ról 31-re. (Azonos családszám mellett!)
