Régészeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 6. (Zalaegerszeg, 1976)
Mócsy András: Zala megye római kori kőemlékeiről
frizen három kiterjesztett szárnyú sas girlandokkal. Ezt a frizet Celeiában 3 * és Poetovioban 31 találjuk meg. A felsorolt sírköveket nemcsak az kapcsolja össze, hogy mind stájermárványból készültek és a rajtuk látható motívumok Stájerország római kőemlékein fordulnak elő, hanem az is, hogy mind egy viszonylag rövid időszakból, az i. sz. I. sz. legvégéről és a II. sz. első feléből származnak. További közös vonásuk az, hogy kivétel nélkül idegen eredetű emberek — északitáliaiak, veteránok és felszabadított rabszolgák — családi sírkövei. A mondottak alapján ide kell sorolnunk még egy síremléket: 8. Letenye. Közöletlen, RIU 288. Egyszerű siroltár stájermárványból; Caius lulius Flavianus állította lányának, Faustinának. Pontosabban nem datálható; kora megegyezhet a felsorolt márvány sírkövek korával. E síremlékek szoros összetartozásuk, egy irányba mutató kapcsolatuk miatt semmikép sem tarthatók egy eddig ismeretlen zalamegyei kőfaragóműhely termékeinek. Egy ilyen műhely feltételezése esetén homokkőből készült, gyengébb minőségű sírköveket is találnunk kellene. Az elterjedési térkép (2. kép) egy további fontos körülményre irányítja figyelmünket. Az összes sírkő a megye területét átszelő két római-kori út vagy a Zala víziútja mentén került elő. Ehhez tudnunk kell azt is, hogy a Zalához vagy a Kerkához hasonló folyóvizeken az ókorban áruszállítás folyt, mert a szárazföldi szállítás a rugózatlan, kis teherbírású kocsikon, a kövezetlen vagy nagy bazaltlapokkal borított zökkenős utakon költséges és kockázatos volt. Távoli műhelyekből ezért csak a vidék mindenkori leggazdagabb családjai rendelhettek sírköveket, amelyeket vagy kész állapotban szállítottak —• lehetőleg vízen — a felállítás helyére, vagy pedig a nyersen kidolgozott, félkész márványtömböt a távoli műhely egy kőfaragója helyben dolgozta ki. Vidékünkön úgy látszik, hogy csak egy rövid időszakban és csak a lakosság egy szűk, idegen eredetű része engedhette meg magának ezt a költséges szokást. Az Anniusok, Apriusok, Caeserniusok, Márciusok, Memmiusok, Naeviusok, Valeriusok és Vibiusok, akik e sírköveket állíttatták, északitáliai, részben biztosan aquileiai eredetűek vagy kiszolgált katonák voltak. Bizonyára nem véletlen, hogy egyetlen bennszülött sem található közöttük és a császárkor folyamán polgárjogot kapott emberekre jellemző császári családnevek közül csak a legkorábbi, a Caius lulius fordul elő. 32 Talán az sem véletlen, hogy a későbbi időkre datálható homokkő emlékeken ugyanez a névadás található. 33 Az I. sz. vége és a II. sz. eleje az az időszak, amikor az ugrásszerűen megnövekedett létszámú dunai hadsereg ellátásában a Duna víziútja mellett még az Itáliából sugarasan kiinduló szárazföldi utaknak is szerepük volt. Területükön két ilyen út haladt át: az egyik a Borostyánút, a másik az Aquincum felé tartó átlós út, amely a Borostyánútból Poetovio után ágazott ki. Az előbbi utat térképünkön Zalabaksa és Zalalövő, az utóbbit Letenye, Becsehely, Ma30 HS 59. sz. 31 StD 100. sz. 33 A zalavári veteránsírkövön (itt 6. sz.) szereplő C. Ulpius az egyetlen kivétel: б mint az elhunyt veterán volt bajtársa került a sírkőre. 33 lulius: RIU 288. és 291. sz., Caetronius: RIU 307. sz.
