Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)
DR. TAKÁCS IMRE: DEÁK FERENC ÉS A MAGYAR KÖZJOG - II.Deák és a polgári magyar közjogtudomány
joggal gúnyolta azzal, hogy az ősi alkotmányért szívesen ontják ugyan vérüket, de izzadtságukat nem. Teljesen anakronisztikusán hat, hogy az alkotmányos rendet átalakító 1848. évi törvényeket, majd a kiegyezési törvényt és az azt követő kodifikációt beiktatják a rendi alkotmányt leíró törvények sorába és fél évszázadon keresztül kiegészítésekkel, pótlásokkal jelenik meg a régi kézikönyvek második és harmadik kiadása. A reformországgyűlések munkálatai a közjogi irodalomban nem tükröződnek. Az 1848—49. évi népképviseleti országgyűlésről említést sem tesznek. Deák igazságügyminiszteri szerepe is homályban marad. Teljesen mellőzik a felirati beszédeket és a húsvéti cikket, egyedül az Adaléfc-ra hivatkoznak. 12 Horváth János 1894-ben megjelent közjogi munkáját Deák Ferenc és Andrássy Gyula emlékezetének ajánlja. A milleneumi előkészületek jegyében mindent elkövet, hogy az ezeréves évforduló fényével bearanyozza az 1867. évi kiegyezést. 13 Nem Deák tehet arról, hogy ily módon a „haza bölcseként" szelídül bele a dualizmust magyarázó közjogi irodalomba, amely teljesen feledteti 1848 előkészítésében játszott progresszív szerepét. 14 2. A kiegyezést követő kodifikáció átalakította az egész jogrendszert. A történeti-jogi iskola nem tudott tudományos magyarázatot adni a közjogi változásokra és még kevésbé volt képes a kodifikációt segíteni. Mellőzhetetlenné vált a pozitív jog mélyreható elemzése. Ennek tesz eleget a közjogi dogmatizmus, amely a polgári tudományosság igényeinek megfelelően tárgyalja Magyarország közjogi berendezkedését és Ausztriához fűződő kapcsolatait. 15 A közjogi dogmatizmus nem jelenti a történetiség elvetését. Módszere emlékeztet Deák munkájára, az Adaíéíc-ra. Rokonvonás az Adalék-kai a vitakészség is, amellyel a pozitivisták az osztrák Tezner és követői ferdítéseivel szemben fellépnek. Ily módon Deák fejtegetései a közjogi dogmatizmus jelentkezésével válnak igazán forrás értékű nézetekké.Az új irány első jelentős képviselője, Nagy Ernő tárgyalja azokat a változásokat, amelyek az 1848. évi törvényekkel a magyar alkotmányban bekövetkeztek. Elsőként jelzi a hazai közjo12 Récsi Emil 1861-ben kiadott „Magyarország közjoga" Lőw Tóbiás kiegészítéseivel 1869-ben második, 1871-ben harmadik kiadásban jelent meg. Az „Adalék" bekerül a forrásmunkák jegyzékébe. (Harmadik kiadás 24. p.) Az országgyűlés és a kormány viszonyának, az országgyűlési szólásszabadságnak a tárgyalásában is hivatkozik Deákra. (443—444. és 460. pp.) 13 Horváth János: Magyarország közjoga. Bp. 1894. Hivatkozás Deákra: 17—21., 63., 542., 554., 170—171., 574. pp. 14 Hasonlóképpen jár el a magyar burzsoá történettudomány. Lásd különösen Szekfü Gyula: Három nemzedék és ami utána következik c. művét. Bp. 1920. Végül az életrajzírókat (Nedeczky István, Ferenczi Zoltán) említjük, akik Kónyi „narrátori" szövegével együtt szintén közreműködtek az egyoldalú Deák-kép kialakításában. 15 Concha Győző éles bírálattal illeti Nagy Ernő 1887-ben megjelent „Magyarország közjoga" c. könyvét. Az új irányzat értékelését lásd: Kovács István: A magyar közjogi pozitivizmus és Buza László első monográfiái. Buza László Emlékkönyv. Szeged, 1958. 131—147. pp. és Takács Imre: Polner Ödön és a közjogi dogmatizmus. Acta Faculatatis Politico-Iuridicae Universitatis scientiarum Budapestiensis de Lorando Eötvös nomitatae Tom. I. Fasc. 1. Bp. 1959. 53—81. pp., továbbá Horváth Pál: Dualizmuskori jogtörténetírásunk főbb irányai. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis scientiarum Budapestiensis. Tomus X. 3—16. pp.
