Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

KOMJÁTHY MIKLÓS: FERENC JÖZSEF A „PERFID” DEÁK FERENCRŐL

annak osztrák lapokbeli kommentálása alapján lojálisnak látott Deák Ferencet perfidnek akkor, amikor arról értesült, hogy az alkotmány félretolásáért lep­lezetlenül őt okolja a magyar államférfi. 18 A politikában perfidiáról beszélni néha csaknem önellenmondás. Bár ezek a sorok a forrásközlés igényein nem kívánnak túllépni, de talán e leszűkített keretekbe is belefér annak megemlítése, hogy a Deákot perfidiávdl (álnokság­gal) vádoló Ferenc József ugyanabban a levelében, de a másikban is, perfidül nem azért kárhoztatta Belcredit, mert valótlant állított, még csak nem is azért, hogy a valóságról tájékoztatta a közvéleményt, hanem azért,mert túlkorán hoz­ta nyilvánosságra az udvar elhatározását: nem engedi megalakulni a függet­len, felelős magyar minisztériumot. Ferenc József reménye, hogy végzetes szakadás következik be Deák hívei körében, nem vált valóra. A képviselőház feliratát 1866. február 27-én átadták az uralkodónak. A tárgyalások fonala már nem szakadt meg. 19 Az országgyűlést is csak elnapolták a közben kitört porosz—osztrák háború miatt. A katasztrofális vereség után a császár Belcredit, akit februárban vissza­tartott, hogy így is dokumentálja: mennyire helyesli államminiszterének a füg­getlen magyar kormány felállításának kívánalmával szemben elfoglalt, negatív álláspontját, menesztette. Deák Ferenccel pedig, akit pár hónappal korábban mint megbízhatatlan tárgyaló felet csaknem végleg elejtett, tető alá hozta a kiegyezést. A perfid Deák ui. a katasztrófa után is hű maradt elveihez; ragasz­kodván a független magyar minisztérium felállításához, egy jottányival sem kívánt többet, mint annak előtte. 20 «Természetesen a Bécsben akkreditált diplomaták is élénk figyelemmel kísérték a magyar kérdés alakulását. Gramont herceg francia nagykövet azt jelentette kor­mányának, hogy nem sok valószínűségét látja a független magyar kormány meg­alakulásának. (Lorant, André: Le compromis Austro—Hongrois et l'opinion pub­lique frangaise, en 1867.) Travaux d'histoire éthico-politique. XXI. (Genéve. 1971. 54. 1.) Egyébként Belcredi februári lemondásának híre nem szivárgott ki a köz­véleménybe, s tudomásom szerint, a történetírás sem foglalkozott vele. Szimpto­matikus jelentősége annál nagyobb a magyar kiegyezési tárgyalások megvilágí­tása szempontjából. Ferenc József két levelének közlésével is csak az utóbbi célt kívántam szolgálni. Ezért nem is foglalkozom a levelekben érintett, egyébként is ismert, más kérdésekkel (horvát felirat, határőrvidék...). 19 Deák beszédei III. köt. (2. kiad.) 603 és köv. 1. 20 Deák Ferenc beszédei i. h. 769. 1. — Deák sem volt ment emberi gyengeségektől, mint ahogy nem volt erények hijján Belcredi sem. E két tényt az állásfoglalásuk kibékíthetetlenségével tisztában levő utókornak is el kell ismernie, mint ahogy elismerte egymásról Deák és Belcredi is. Deák azzal, hogy tisztelgett bukott ellen­felénél. Belcredi pedig úgy, ahogy e látogatásról megemlékezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom