Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

SZABAD GYÖRGY: DEÁK FERENC ÉS A REFORMKORI SZÉCHENYI–KOSSUTH-VITA

nyi kormány támogató politikáját illúziókat kergetőnek és határozottan károsnak ítélte, s ha hidat

135 akart építeni Széchenyi követői és az ellenzék között, az előbbi által vágott szakadék fölé, azt elsősorban az ellenzék érdekében kívánta tenni, számot vetve Széchenyi nagyon rosszallott példájának hatásával. Deák a Wesselényihez írott leveleiben kifejtett taktikának megfelelő magatartást tanúsította Széchenyi iránt személy szerint is. Legközelebbi pesti útja alkalmával felkereste Széchenyit, aki hírlapi támadássorozata után nyilván meglepetéssel tapasztalta, hogy látogatója „nagyon barátságos", ha az ebédmeghívást vissza is utasította. „Egytől fél —, jegyezte naplójába — attól, hogy mi jóhiszeműen többséget szerzünk a kormányzatnak. De alakor nem fogjuk tudni megakadályozni,

136 hogy rosszra ne fordítsa!" Deák kikényszerítette ugyan Széchenyi beismerését, hogy „ez is koczka játék", kormánytámogató politikájának a feladására rábírni, vagy akárcsak abban megingatni azonban nem tudta.

137 A szakadék fölé nem került palló.

138 Témánk szorosra vont határai nem engedik meg ez alkalommal annak a részletezését, mint jutott el az ellenzéki programadást 1845/46 fordulóján még hevesen ellenző Deák addig, hogy 1847 tavaszán végül is vállalkozott a Kossuth által fogalmazott tervezet végső formába öntésére.

139 A programnyilatkozat szükségességének elismerésére ható nemzetközi és hazai tényezők (a galíciai parasztfelkelés és Krakkó bekebelezése, Bécs és Szentpétervár összjátékának következményei, nem utolsó sorban a román fejedelemségekre nehezedő cári nyomás növekedése, a belső társadalmi feszültség fokozódása, a politikai közvélemény, mindenekelőtt a birtokos nemesség egy részének dezorientálódása, a kormánytámogató konzervatív párt megalakulása) olyan sort képeztek, amihez hozzá kell számítani Széchenyi újabb, immár gátszakító támadását az ellenzéki politika és személy szerint ismét Kossuth ellen. 135 jgy értékelte koncepcióját: Wesselényi (Zsibó, 1846. febr. 9.) — Deáknak. TT. 1904. 321—323. uo Deák érvelése messzemenően egybecsendült Wesselényinek közel másfél évtizeddel korábbi, Széchenyihez intézett figyelmeztetésével: „Te mint eszközt akarod a kormányt felhasználni, éppen ez amannak veled tzélja; hogy Te érd el tzélodat, arra Te igen gyenge vagy, s minyájon igen gyengék vagyunk, ama pedig igen erőss, s igen okos." Wesselényi (Zsibó, 1831. nov. 29.) — Széchenyinek. Bártfai Szabó I. 147—149. 137 1846. febr. 15-i nbj.SzIN. VI. 324. 138 Miután Széchenyi 1846. jún. 12-én többek között azt írja naplójába, hogy Deák, Kossuth, Perczel és társaik „felelősek" is azért, mi lesz Magyarországból, (SzIN. VI. 391.) Deák korábban oly sűrűn szerepelt neve több mint egy éven át nem került be a naplóba. 139 V.ö. KÖM. XI. 88—91., 120—122., 141—164., 248—253., 257—258., 272—276., 280— 282. — TT. 1906. 243—245. — Madarász 101—102. — DFB. II. 160—169. — Horváth Mihály II. 457—485. — Ferenczi II. 28—50. Barta István 15—26. — Mérei Gyula 353—358. — Varga János I. 474—476. (Itt jegyzem meg, korrigálandónak tartom azt a vonatkozó irodalomban meggyökeresedett fordulatot, hogy az Ellenzéki Nyilatkozat „Deák neve alatt" jelent meg. Az aláírás nélkül kiadott nyilatkozat kísérőlevelét „Az ellenzék központi bizottmánya" aláírással látták el. Ez a kísérőlevél számolt be arról, hogy a nyilatkozat „alapelveit" köztanácskozásban alakították ki, majd „közbirodalmi elvbarátunk, Deák Ferencz, mint a felkért bizottmény tagja, volt szíves az .Ellenzéki Nyilatkozat'-ot szerkezetbe foglalni". KÖM. XI. 164.)