Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

TAKÁCS PÉTER: DEÁK ÉS KÖLCSEY LIBERALIZMUSA

a kerületi és országos üléseken a kisebb anyagi könnyítésekért, és „a népnek jövendő morális emelkedését... eszközlendő" törvényekért,

129 miközben barátaiknak felváltva keseregnek a gyakorta reménytelen helyzet miatt. „Vágynak pillanatok—arja Kölcsey—, midőn bánom a pályát melyre léptem."

130 Később még több keserűséggel: „Az én reményem: alapját vetni jövendőben lehető nemzeti egyesülésnek, naponként jobban-jobban enyésznek; s vallást teszek, hogy sokszor megbántam idejöbtömet, s az eltékozlott időt, melyet otthon könyveim közt mégis valami jóra fordíthattam volna".

131 Deáknak a közéleti, poÜtikai tevékenységtől való idegenkedése közismert. Alighogy megérkezik az országgyűlésre, kesernyés humorral írja sógorának: „még egy ülést sem hagytam el, kedvetlenül pedig, mert mostani ide jövetelem azon egy fontos lépése életemnek melyet megbántam. Hidd el édes Barátom, ha kötelesség és becsület állhatatosságot nem parancsolnának, én hamar, igen hamar ismét közöttetek lennék..." Elkeseredésének okairól szólva, a „közjónak sülledését" említi első helyen. „Közöttünk pártok kérdése minden tárgy — állapítja meg —, a valóságosan liberális ideák ritkák, másnak tulajdonát csorbítani (sokan) szeretnék, de jussokat adni, vagy ott engedni a hol igazságos, arról nem akarnak hallani. . ."

13i Pár nappal később a beregi és bihari követek verekedésének ürügyén írja ugyancsak sógorának: ,,én részemről menekedni óhajtanék innen".

133 Az elkeseredés, a pesszimizmus tovább fokozódik mindkettejükben az úrbéri munka tárgyalásainak előrehaladtával. „Az urbáriummal bizonyosan nem fogunk eleget tenni annak, amit az ország mostani helyzete kíván — írja Kölcsey — ... várni kell míg az idő valamit kifejt."

134 Az 1832/36-os országgyűlés törvényhozásának félmegoldásai, a haladóbb szellemű törvényjavaslatok elbukása sorra bizonyítják, hogy a „valóságosan liberális ideák" ekkor még valóban ritkák. Ahogyan Kölcsey írja Kende Zsigmondnak: „még sok régi gondolkodású ember van" az országgyűlésen, akik miatt „nem lehet mindent rendében csinálni".

135 Mindezek a keservek akkor törnek fel Deákból és Kölcseyből, amikor még remény volt az önkéntes örökváltság, a birtokbírhatási jog és a jobbágyok személyes szabadságának kivívására. A hangjuk később sem változik, sőt mélyül pesszimizmusuk. „Naponkint romiunk"

136 — írja Kölcsey az úrbér országos ülésen való vitatásakor. Bártfay Lászlóhoz írott levelében az 1830-as évek elejének politikai közhangulatát sűríti tömör metaforába: „Nem..., az isten országa még nem jött el; meg csak nem is közelget; csak távolról, aus der fernsten Férne (mond Goethe) mutatkozik."

137 A nagy célok — melyeket Kölcsey és Deák egyformán megvalósíthatónak tartottak 1832/36-ban — az „adózó nép" anyagi és erkölcsi emelkedését, 129 Kónyi, I. 274. 130 Kölcsey Szemere Pálnéhoz, 1833. febr. 8. K.Ö.M. III. 483. 131 Kölcsey Kendéhez, 1834. jan. 27. K.Ö.M. III. 616. 132 Deák Oszterhueberhez, 1833. máj. 7. OSzK. Kt. Levtár. m Deák Oszterhueberhez, 1833. máj. 9. U. o. 134 K.Ö.M. III. 529. 135 K.Ö.M. III. 574. 130 K.Ö.M. III. 580. 137 K.Ö.M. III. 579.