Lagzi István: Lengyel menekültek Zala megyében a második világháború idején - Zalai Gyűjtemény 3. (Zalaegerszeg, 1975.)

III. FEJEZET A LENGYEL KATONÁK ÉS KATONAKORÚ POLGÁRI MENEKÜLTEK EVAKUÁCIÓJA ANGOL ÉS FRANCIA TERÜLETEKRE ZALA MEGYE TERÜLETÉN KERESZTÜL 1939–1941 - Az evakuáció 1940 tavaszán és nyarán

katona szökött meg. Nyilvánvaló, hogy a belügyi hatóságok — egyes vezetőinek — „mulasztása" és tudta nélkül a szökések nem fordulhattak volna elő, s nem ölthettek volna tömeges méreteket.

88 A lengyel emigráció vezetői az angol—francia hadsereg tétlensége ellenére bíztak nyugati szövetségeseikben, különösen Franciaországban. Az emigráns lengyel kormány, a szervezkedő lengyel hadsereg a francia kormány oltalma alatt tevékenykedett. 1940 májusa azonban keserű csalódást okozott a lengyeleknek. A Franciaországhoz fűződő remények május 10-én szertefoszlottak. A német hadsereg a BENELUX államok megtámadásával egyidőben szárazföldön és a levegőben totális támadást indított Franciaország ellen. Az ún. „furcsa háború" befejeződött, helyette a valóságos háború, a nyugati szövetségesek részéről a létért való küzdelem vette kezdetét. Az evakuációban 1940. május 10-e után változás következett be. Míg azelőtt Franciaország volt a végcél a francia összeomlás után Cipruson, illetőleg — a francia csapatok által megszállt — Szíria területén gyülekeztek a lengyelek.

89 Az áprilisi—májusi szökésekkel kapcsolatban a H. M. elnöki osztálya által kiadott rendelet megállapította, hogy a lengyel katonai menekültek (szervezetek) mozgási, szervezkedési lehetőségeit korlátozó, majd tiltó rendelkezések ellenére a „szökési mozgalom" nem szűnt meg. A H. M. 21. osztálya, a VKf., a H. M. I. Főcsoportfőnökség, a hadtestparancsnokságok, a B. M. és az alsófokú közigazgatási hatóságok valóban nem hangolták össze intézkedéseiket. Sőt, nem egy esetben több egymásnak ellentmondó rendelet „utasította" a táborok parancsnokait. Az előbbiekből egyenesen következett az, hogy igen sok táborban horribile dictu a naprakész pontos „... létszámot a menekültekről a leglelkiismeretesebb munka mellett sem lehet(ett) megállapítani. . ."

90 mert az állandó szökésekkel a létszám az egyik napról a másikra csökkent, majd az újabb (néha illegális) menekültek, érkezésével emelkedett. A H. M. elnöki osztályának május 8-i utasítása a valóságos helyzetet tükrözte: a „... határőrző alakulatok minden fáradozása hiábavaló, mert a (szökés közben — L. I.) elfogottakat a polgári közigazgatási hatóságok jelentéktelen büntetés után ismét szökni engedik."

91 A szökések folyamatosságából pl. a pécsi IV. hadtestparancsnokság azt a következtetést vonta le, hogy a lengyel katonai táborokban laza az őrszolgálat, „... több helyen az őrlegénység, sőt a táborparancsnokok is az őrzést nem veszik komolyan."

92 A H. M. egyik május 4-i kiadványában első ízben szögezték le, hogy a „... jövőben előforduló minden szökési eset szigorúan kivizsgálandó és az őrszolgálati kötelességsértést elkövetett személyek felelősségre vonandók, szükség esetén ellenük bűnvádi eljárás indítandó."

93 Dr. Jan Kornaus vezérkari alezredes (1940. május elején) jelentésében beszámolt a magyarországi evakuáció helyzetéről, lehetőségeiről. Kornaus szerint a H. M. (a megismétlődő német tiltakozások hatására — L. I.) — néhány táborban szöges drótkerítést létesített, megerősítették az őrségeket. A déli, délnyugati megyékben az utakat, vasutakat a katonai és csendőrjárőrök gyakrabban és „komolyabban" ellenőrizték. A Franciaországban működő (emigráns) lengyel kormány hadügyminisztériumába küldött helyzetjelentés szerint „... mindezek dacára a táborokból 88 Uo., Vö.: Maros, 1945. okt. 9., Dóró, Új Magyarország 1946. jan. 5. 89 HL. H. M. 1940. Eln. 21—21—3558—56324. Jegyzőkönyv. Nagykanizsa, 1940 jún. 22. 90 SVIL Főispáni iratok 9(9)—1940. A tabi járás főszolgabírójának jelentése 81(9)—1940. sz. alatt. 91 HL. H. M. 1940. Eln. 21-21-3553-4196. 92 HL. H. M. 1940. Eln. 21-21-3555-236081. 93 Uo.