Lagzi István: Lengyel menekültek Zala megyében a második világháború idején - Zalai Gyűjtemény 3. (Zalaegerszeg, 1975.)

II. FEJEZET A ZALA MEGYEI LENGYEL KATONAI ÉS POLGÁRI MENEKÜLTTÁBOROK AZ 1939–41-es ÉVEKBEN - A nagykanizsai lengyel menekülttáborok megszüntetése

A nagykanizsai lengyel menekülttáborok megszüntetése A magyarországi lengyel katonák és katonakorú polgári személyek evakuációját szervező lengyel megbízottak egyik központja Zala megyében, Nagykanizsán volt. A városban működő lengyel ügynökök munkája hosszabb ideig nem maradhatott titokban. Katonai és közigazgatási vonalon — több esetben — kísérlet történt az ország déli részében levő menekülttáborok elszállítására. Kilátásba helyezték a nagykanizsai lengyel katonai és polgári menekülttábor feloszlatását is, amely automatikusan a „nagykanizsai lengyel bázis" felszámolását eredményezte volna. A lengyel menekülttáborok összevonásáról, egyes táborok feloszlatásáról a B. M. IX. osztálya 1940. június 12-én tájékoztatta a vezérkari főnököt. „A garanyi, a losonci a hercegszántói, a nyíregyházai, varjulaposi és (a) szobi táborok kiürítettek. Az összes déli táborok (!) köztük a barcsi tábor is kiürítés alatt áll."

38 A legfontosabb „déli" tábor, Nagykanizsa vonatkozásában — Antall József jóvoltából — rendhagyó döntés született: a „...bajai és nagykanizsai táborok fenntartásához, tekintettel arra, hogy szökések már nem fordulnak elő (!?) és főleg családok vannak ott elhelyezve, a m. kir. honvédelmi minisztérium 21. osztályának vezetője Baló Zoltán ezredes hozzájárult."

39 Antall József ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a lengyel menekülteknek a Vezérkari Főnökség által szorgalmazott áthelyezését (összevonását) a Vkf. D. 2. alosztályával egyetértésben hajtják végre. (A nagykanizsai lengyel tábor feloszlatása a B. M. IX., a H. M. 21. osztálya, a szombathelyi III. hadtestparancsnokság, a Vkf D. 2 alosztályának véleménykülönbségei, valamint anyagi megfontolás miatt közel egy éves késéssel következett be.) A nagykanizsai katonai menekülttáborban tapasztalt „lazaság" miatt a III. szombathelyi hadtestparancsnokság többször panasszal élt a Honvédelmi Minisztériumban. Kifogásolták mindenekelőtt a pontatlan létszámnyilvántartást és á tábori létszámba való felvétel liberális módszerét. A nagykanizsai táborban valóban egyszerű volt elhelyezkedni, ezt bizonyítja a következő eset is. Berzence határában 1940. december 30-a körül 5 fő (Magyarországról megszökött, de továbbutazni nem tudó) lengyel katona Jugoszláviából visszatért Magyarországra. A nagykanizsai táborparancsnokság — igazoltatás nélkül — állományba vette őket mint polgári menekülteket, anélkül, hogy erről a „K" kirendeltséget vagy a helyi rendőrséget értesítette volna.

40 Az előbbiek miatt a H. M. 34612 eln. 21. — 1940. rendelet kilátásba helyezte a tábor elhelyezését — Zalabér vagy Zalaszentgrót községbe — 200 fő tisztiállománynyal. A III. hadtest parancsnokának megbízásából vitéz Erdődi ezredes foglalkozott a nagykanizsai tábor megszüntetésének — áthelyezésének — lehetőségeivel, aki elsősorban anyagi szempontból (!) vizsgálta a kérdést. A lengyel katonai menekültek elhelyezése — nagykanizsai viszonylatban — díjtalan volt, ezért Erdődi ezredes javasolta, hogy „... a végső kényszerűség beálltáig a tiszti tábor Nagykanizsán meghagyassák, mert az elhelyezéssel járó előny nem áll arányban a felmerülő több (let) költséggel." Nagyon érdekes a távirati jelentés befejező része, amelyben Erdődi elismerte, hogy „.. .tagadhatatlan, hogy az őrzési viszonyok Zalaszentgróton kedvezőbbek, de a szökéseket kellő elővigyázatossággal a nagykanizsai táborban is meg lehet akadályozni."

41 A hadtestparancsnokság véleménye a későbbiekben lényegesen megváltozott. 38 OL. B. M. 1939- 1940-IX-15-4024-238. 39 Uo. 40 HL. H. M. 1940. Eln. 21-21-4387-3568. 41 HL. H. M. 1940. Eln. 21-21-3556-34 612. A szombathelyi II. hadtestparancsnokság (Erdődi ezredes) távirati jelentése a H. M. 21. osztályának. 1940. júl. 17.