Tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 2. (Zalaegerszeg, 1974)
Simonffy Emil: Zalaegerszeg harca a legelőért.
Az Orosz Ferenc, Horváth György és Farkas Endre táblabírókból álló úriszék Farkas Imre főszolgabíró és Nagy Imre vármegyei esküdt jelenlétében 1846 novemberében hirdetett ítéletet. Megállapította, hogy nemesi curia nincs a városban, Dobragaszt és Gógán külön puszta, nem Egerszeghez tartozott. A szántóföldeken és a réteken az uradalommal közös marad a legeltetés az uradalmi földek összesítéséig. A legelő-elkülönítésnek a tárgya csak az Alsó Erdő és a szétszórtan fekvő darabok. Bár az egerszegiek csak cenzualisták, de a legeltetés gyakorlatában voltak, és így abból őket kizárni nem lehet. Az irtásföldeket az uradalom mutassa ki, az irtásföldek kihagyásával meg kell a régi „járt" földeket állapítani, és ezek alapján kell elméletileg az eszmei telekszámot kiszámítani. Ennek elvégzésére a pert visszaadták a feleknek. Mind az uradalom, mind a város, mind a curialis nemesek fellebbeztek. 31 A vármegyei polgári törvényszék 1846 decemberében az úriszék ítéletét sok vonatkozásban megváltoztatta. A nemesi curiák vitatását átutalta az illetékes bíróság elé. A vitás pusztákat Zalaegerszeghez tartozónak jelentette ki. Az esetleges irtásföldek már az irtásjellegűket elvesztették, különben is a földesúr nem mutatta ki az irtásföldeket. Az összes szántóföldek és rétek alapján eszmei telkeket kell formálni. A szántóföldeken és a réteken az elkülönítés után a közös legeltetés megszűnik, de a földesúr kérheti a tagosítást saját majorsági földjeit illetően. Az ítéletet fölterjesztették a helytartótanácshoz, amelyik azt jóváhagyta. 32 Ezzel ugyan a két legfontosabb kérdés — a legelő mennyisége és helye — még nem dőlt el, de azért jelentős előre lépés történt, igaz ehhez hat év kellett. Ezután ismét az úriszék következett volna a menynyiség és a hely meghatározására. Az újabb előrehaladáshoz megint sok időre lett volna szükség, a forradalom azonban megváltoztatta a helyzetet. Az úriszék elfogultsága a földesúrral szemben teljesen nyilvánvaló, ítéletének indoklása tulajdonképpen az uradalmi ügyvéd érvelésének a megismétlése volt. Csak a nyilvánvalóan tarthatatlan esetekben — például a városiak legelőhöz való jogosultsága kérdésében — ítélt a városiak javára. A vármegyei törvényszék ítélete sem meglepő akkor, ha számításba vesszük a város nemesi vezetését, a nemesek gazdasági érdekeltségét, azt, hogy a városi szántóföldek és rétek egyötöde a nemesek birtokában volt. A vitatott kérdésekben a jogi igazság különben is a város oldalán volt, a legfontosabb kérdések pedig ezután kerültek még eldöntésre. A szabadságharc bukása utáni ellenforradalmi hangulatban Balassa Gábor szombathelyi püspök elérkezettnek látta az időt arra, hogy megtámadja a fenti ítéletet. 1850-ben beadványt intézett a es. kir. Legfőbb Törvényszékhez, az ítéletek felülvizsgálását és megsemmisítését kérte. A püspök beadványában, a város erre adott nyilatkozatában lényegében megismételték a korábban hangoztatott érveiket, a cs. kir. megyei törvényszék jelentésében pedig a vármegyei Uo. 97—115. — A „járt" föld éhben a vonatkozásban a már hosszabb ideje hoasznált szántókat és réteket jelentette. Zala megyei Levéltár, IV. 155. b) A Zalaegerszegi cs. kir. Úrbéri Törvényszék iratai, Úrbéri perek. Zalaegerszeg (a továbbiakban: Zeg. úrb.), a polgári törvényszék ítélete.
