Tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 2. (Zalaegerszeg, 1974)
Degré Alajos: Pálóczi Horváth Ádám és az 1819. évi zalai tisztújítás.
madara, aki a tisztségben megsovánkodik. Volt ollyan nem rég a mi tartományunkba is, a kinek tisztviselése éhségre juttatta a fijait" (nyilvánvaló célzás a jakobinus Spissich alispánra), de a legtöbbeknek jól jövedelmez a tisztség. Nedeczky — a cinke — költségeskedését meghallva az ellenpárt hívei is hasonlót követelnek Hertelendy György alispánjelölttől (a Pelikántól). A seregélyek azzal fenyegetik ,,ha ma koplalunk, holnap seregestül felkerekedünk és elrepülünk." Hertelendy főkortese, ,,a Bagoly'* azonban egyszerűen elküldi őket a Nedeczky „Czinedke" tanyára, egyenek, igyanak ott, és tegyenek úgy, mintha ők is ehhez a párthoz tartoznának. Aztán majd reggel a választás napján jelentkezzenek nála. így is tesznek, és még a Cinke pártjáról is elcsábítanak néhány száz szavazót. A Karvaly pedig költ rájuk, deszkákat küld a tanya nagy obbítására, 16 ürüt is levágat számukra. Reggel, mikor látják, hogy Hertelendy — a Pelikán voksolói elérik az 1400-at is, a Karvaly megpróbálja őket visszacsábítani, de Hertelendy másik kortese. a Fácán leszereli, és így bölcselkeaik: „tudod, hogy kevés az élelmünk, Igazságosan a gazdag karvalon ki nem foghatunk, hanem az igazságért meg kell őtet tsalnunk". A voksokkal való alkudozás, vásárlás, csalás felháborítja tehát Horváth Ádámot, Ez ad kéziratának történelmi forrás értéket. Húsz év múlva ezt a választás természetes velejárójának tekintették. E nézetével Horváth nem állt egyedül. 1825-ben, a legközelebbi országgyűlésen adott követutasításban Zala megye erélyesen követelte a régi — 1819 előtti — választási rendszer visszaállítását.-' Az okán azonban csak a fejünket törhetjük. Egyszerű konzervatizmusból-e, döntsenek az urak a választáson. Vagy meg, gátolha katlannak látták a széleskörű választáson a visszaéléseket, és ezt ki akarták küszöbölni? Vagy egyszerűen azt találták, hogy ha oly sok a szavazatra jogosult, nagyon sokba kerül a sok szavazó megvesztegetése. Jókai is ilyen szavakat ad Tallérossy Zebulon szájába: „Micsoda istentelen pénzbe kerül a nemes votizáló publikumot megtraktálni? Hát még ha valamennyi parasztnak is votuma lesz? Nincs annyi bor a világon!" ^ZmL. Közgyűlési iratok 1825. 2320. sz.