Tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 2. (Zalaegerszeg, 1974)
Müller Robert:A tófeji kemence.
szór forrásainkban. 16 A mészégetés korai voltára és nagy jelentőségére máinyelvészeink is rámutattak. Pais D felveti, hogy Pest esetleg a mészégető kemencékről kapta a nevét. 17 Reuter C. szerint a Pécs városnév értelmileg azonos a Pesttel, és a város a mecseki mészégetőkről kapta a nevét. 18 A régészeti és néprajzi anyaggyűjtésből megismert mészégető kemencék nagy változatosságot mutatnak, különböző típusokat képviselnek. Az eddigi irodalomban azonban alig történt még kísérlet, hogy a különböző kemencéket típusokba sorolják. Az osztályozások alapjait nem a hazai anyagban, hanem az általános feldolgozásokban, elsősorban a német irodalomban találjuk meg. A Németországból ismert típusokat keresték, ill. azonosították a hazaiakkal. Ebben nagy szerepet játszott természetesen az is, hogy nem ismerték kellően a magyar anyagot. Bakó F. az ÉK magyarországi mészégetés feldolgozója is átvette Tor day E. felosztását. 10 Nála a típusba sorolás alapja a kemencék építőanyaga. Eszerint különböztet meg vermeket, 20 föld- ill. falazott kemencéket. Ez a felosztás csak az építőanyagot veszi tekintetbe. E szempont elégtelenségét mutatja az is, hogy ily módon egy típusba tartozhatna a tófeji, a Mohács-cselei és a kétlyukú ugodi kemence is. A németországi típusokat is nehéz ide besorolni. Régészeti feltárásból inkább csak római kori mészégetőket ismernek, 21 a feldolgozások pedig az írásos forrásokra és a néprajzi anyagra épülnek. A németországi néprajzi anyag gyökeresen eltér a miénktől. Szászországban már 1756-ban és 1760-ban rendelet írta elő, hogy ahol szén áll rendelkezésre azzal kell működtetni a kemencéket.2 így korán és széles körben terjedtek el a folyamatos üzemelésű, vagy olyan kemencék, amelyekbe vegyesen rakták be a mészkövet és a szenet. 2:i A magyarországi népi mészégetés legfontosabb alapanyaga máig is a fa. A típusok elkülönítésénél a kemence építésének módja és különböző formája mellett figyelembe kell venni a kiégetendő mészkő berakásának, kemencén belüli elhelyezkedésének módját, a tüzelés és a szellőzés technikáját. Ez alapján négy típust különböztethetünk meg. Csak a magyarság által is használt kemencékkel, tehát a középkori és újkori típusokkal foglalkozunk. A római kori mészégetés birodalomszerte azonos technikájú volt. Ugyanazt a típust tárták fel Svájcban, Dél-Németországl{i Szamota I. — Zolnay Gy.: Magyar oklevél-szótár. Bp. 1902—1906. 650. 17 Pais D.: Budapest kialakulásának kezdetei. MNy 1954. 510. 18 Reuter C.: Pécs város neve. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1960. Pécs, 1961. 267. A Meszes városrész nevét a XIII. század első fele óta ismerjük. l0 Torday E.: Erdőgazdasági alapismeretek. Bp. 1948. 252.; Bakó F. i. m. 341—342. 20 Erről a típusról Bakó is azt írja, hogy sem a néprajzi anyagból, sem az írásos forrásokból nem ismeri (Bakó F. i. m, 341.). A Torday által közölt rajz (Torday E. i. m. 251. XXXIII. t.) pedig megtévesztő. A gyakorlatban nem kivitelezhető ez az égetés. A tölcsér alakú veremben nem lehet boltozni a követ. Legfeljebb úgy valósítható meg az égetés, hogy a verembe először nagyobb köveket dobnak, melyek a verem szűkülő részén fennakadnak. Ezután már rakhatnak kisebb köveket is az égetőverembe. Ilyen égetésmódról magunk sem tudunk. 21 Kivétel pl. Hoffmann R.: Vorgeschichtliche Kalköfen, Eisenschmelzen, Holzkohlegruben. Mannus 33 (1941) 565—567. A tőzeggel működtetett kemence nálunk ismeretlen. 22 Block, B.: Das Kalkbrennen. Leipzig, 1924. 2. kiadás 13. u Block, B. i. m. 13—15.; Moritz, W.: Kâlkbremnofen. Berlin, 1924. 6—10.
