Tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 2. (Zalaegerszeg, 1974)

Müller Robert:A tófeji kemence.

pandó-nak nevezett padkára kezdték rakni, boltozatosán. Beboltozták a felső nyílás pandó fölé eső részét is. A nyílásnak erre a hosszabbítására éppen a kő berakásához volt szükség. A követ gondosan szétválogatták, szortérozták. Alulra rakták a nagy köveket, felülre Pedig egyre kisebbeket, hogy egyenletesen égjen ki az anyag. (Ma is szétválogatják a köveket, és ezért jobb az ő meszük, mint a gyárilag előállított, mert az nem olyan egyenletesen kiégett.) A boltozat közepén egy kürtő szűkülve egészen a kemence tetejéig vezetett, amit a legfelső kővel fedtek le. A kemence teteje mintegy 1 m-t emelkedett a part, — a megépített kemencerész felső pereme — fölé. A kemence peremére kisebb köveket raktak egymás mellé levegősen, hogy ott jó legyen a huzat. Ezeket a köveket muszakő-nek hívták. Ha végezték a kő felrakásával, a föld és a muszakövek fölé eső részt szalmával borították be, majd vastagon lesározták. Az agyagköpenybe fúrták a füstlikakat. A sár szikkadása után kezdődött az égetés. A tüzeléshez m-es, hasított hasábfákat használtak. A fa vegyes volt, attól függött, hogy milyen fát tudtak szerezni: bükk, gyertyán, fenyő, nyár, fűz stb., az volt csak lényeges, hogy jó száraz legyen. A fát a felső nyíláson át dobták a tüzelőtérbe. Ezt /eíső-íorok-nak vagy fütfcőfr/cnak nevezték. A fát úgy rakták be, hogy ferdén álljon, felső vége a kemence oldalának dőlt. így több levegőt kapott alulról és jobban égett. A fát egy kétágú, vasból kovácsolt villával igazították el, aminek fa nyele volt. H: kb. 1,8—2 m. Ezt tüzelövillának hívták. Az adatközlő még tudott mutatni egy töredékes darabot. A tűz alulról kapta a levegőt, és ezen az alsó nyíláson át (alsó-torok^ parázskihúzó vagy tűzszekrény) húzták ki a felesleges parazsat a tűzkapával. Ez egy hosszú fa- és vasnyelű szerszám (hossza meghaladta a 3 m-t), amin a nyélre merőlegesen egy trapéz- vagy lekerekített sarkú trapéz alakú vaslap volt (9. kép).

10 Egyszerre 4—5 hasáb fa égett a kemencében. Ha a tűzön keresztül meg lehetett látni a pandó hátsó részére rakott követ, akkor „kívánta a fát a kemence". így 10—12 óra alatt égett ki a nyers kő. A kő az égetés során összetöppedt, a kő és a külső agyagköpeny között 15—25 cm-es hézag is keletkezett. Addig kellett égetni, míg a kőnek aranysárga színe nem lett. Ezt a kemencében a tűz felett, ill. kívülről több helyen ellenőrizni kellett, mert előfordult, hogy a rakás vagy pedig a tüzelés miatt az egyik oldalon hamarabb kiégett a kő, mint a másikon. A tüzelés befejezése után hűlni hagyták a kemencét, majd felülről és a felső-toroknak a pandó fölé eső nyílásán át kiszedték a követ. A meszet maguk árusították. Zárt falú, ponyvával letakart kocsikon fuvarozva faluról falura jártak. Piacaik Ê és Ny felé voltak. Néha még Sopron környékéig is eljutottak. Ugyanezt a kemencetípust használják ma is. A méretek azonban megnőttek. A helyi Tsz már 80, 90 és 100 q égetett mész előállítására alkalmas kemencéket működtet (10—11. kép). Egy szerkezeti változás is van ezeken az új kemencéken. A felső- és az alsó-torok közé vasrostélyt építettek. így jobb Ezek a szerszámok méreteikben megnövekedve a háztartásból, a konyhai kemence tartozékai közül lettek a mészégetés eszközeivé. A tüzelővilla neve a szentgáli háztartásban füttővilla vagy tüzberakóvilla (h: kb. 1,20 m), a tűzkapa formai párhuzamát szénvonónak hívták (nem vasból volt, hanem fából, h: kb. 1,40 m). Vajkai A.: Szentgál. 128—129., 64. kép 11, 13.