Tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 2. (Zalaegerszeg, 1974)

Szentmihályi Imre: A felsőszenterzsébeti füstösház.

hálása, vagy szökése esetén a jobbágy ezeket nem vihette magával, így a megüresedett épületekkel, házakkal a földesúr rendelkezett. Komoly lehetősége van tehát annak, hogy házunk még a XVII. században épült. Emellett szól az építés módja. Egy új betelepülőnél — mint amilyen e család 1724 körül volt — arra számíthatnánk, hogy épületeiket (kezdve talán tényleg az istállóval) gyorsan kellett elkészíteniük, tehát azok hevenyészettek, magukon viselik a gyors építés nyomait. Ösházunk ezzel szemben — tárgyaltuk — megfelel egy elterjedt típusnak, ahol semmi nyoma annak, hogy ez a típus a szegény új telepesek hevenyészett épületformája lenne, vagy hogy itt (e típusnál) az istállóval kezdték volna meg az építést. Ezzel összhangban áll az ősház megmaradt farészeinek a megmunkálása, ahol nyoma sincs hevenyészett, gyorsított építkezésnek. A fenyőgerendák válogatottan jó anyagúak. Bár durván megmunkáltak — ez korjelleg lehet! —, de ezekből a ház jól, gondosan megépített, amit már az is bizonyít, hogy tisztes kora ellenére napjainkig lakták. A sok kis tolóablak elkészítése, a bizonyára egykorú erős téglakemence megépítése mind arra vall, hogy itt nincs hevenyészett építkezés, az archaikus jelleg nem szegénységnek, hanem egy más építési periódusnak: az ősépület nagyon régi voltának tulajdonítható. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az ősépület XVII. századi volta csupán lehetséges, de nem bizonyított. Ismereteink bővülésével ez a kérdés idővel talán tisztázható lesz. A XVII. századi eredettel szemben az alábbi okok miatt valószínűbbnek tartom a ház 1724 körüli építését: 1. A fent tárgyalt telekviszonyok erre vallanak, •— 2. Ha maradtak is fenn XVII. századi épületek, de ezek gondozás (lakók) hiányában könnyen elpusztulhattak. — 3. A járványokkal és állandó migrációval terhes, külső és belső háborúk utáni 1720-as években, amelyekre még a nagyfokú szegénység jellemző, bizonyára még az előző korszaknak megfelelő egyszerű füstösházakat építettek. — A kályhás szobás házak elterjedése — párhuzamosan az általános gyarapodással — a későbbi évtizedekkel hozható összefüggésbe. — 4. Esetünkben az újtelepesek gyors, hevenyészett építkezését nem szükséges feltételezni, ugyanis meghúzódhattak addig a megmaradt régi épületekben, amíg saját házukat nyugodtan el nem készítették. A legvalószínűbb eshetőség tehát az, hogy a Szalárok őshaza —• melynek egy részét a mai épület magában foglalja — e család betelepülésekor, 1724 körül épült, nem kizárt azonban a ház korábbi, XVII. századi építése, a Szalárok egy már kész házba való beköltözése sem. Az ősház 1750 körüli építése nem valószínű, 1803 körüli építése pedig nem lehetséges. Az ősházból a füstös szoba és a pitvar hátfala maradt meg. Az eredeti épület e két helyiségen kívül magában foglalta mindazokat a helyiségeket, amelyekre e gazdálkodó (földművelő-állattartó) családnak szüksége volt, vagyis kamrákat — a pitvar utánit az ásatás napfényre is hozta —, istállót, ólakat stb. A pajta feltehetően eredetileg is külön állott az épülettől. Az egyes épületrészek eltérő építészeti jellegéből adódóan az ősépületet az idők folyamán átalakították: egyes részeit átépítették és szobát építettek eléje. A kiskamra újabb része (bejárati fala és födémé), a keleti épületrész és a szoba építészeti jellege határozottan újabb, tehát nagy korkülönbséget kell