Tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 2. (Zalaegerszeg, 1974)
Szentmihályi Imre: A felsőszenterzsébeti füstösház.
ban feltehetően találunk közvetett adatokat az épület fejlődéséhez. (Közvetlen anyag nincs: kifejezetten a jobbágyházról egyetlen forrás sem beszél.) A falu a XVII. sz. derekától folyamatosan lakottnak tekinthető, ha népessége jelentcsen hullámzott is az idők folyamán. A korai jobbágy összeírások teljessége vitatható, de az kétségtelen, hogy legalább annyi család élt a faluban, mint amennyi az összeírások idején azokban szerepelt. Sem összeírásainkból, sem egyéb adatainkból nem következtethetünk arra, hogy a kanizsai törökök a XVII. sz. második felében elpusztították volna a falut. Kanizsa távol, falunk pedik utaktól félreeső helyen volt. A nagy lélekszám (család-) ingadozás inkább a török kor végén fellépett jobbágy vándorlásnak és a pusztító járványoknak tulajdonítható. Mindezt azért fontos tudnunk, mivel ilyen körülmények között falunkban számolhatunk XVII. századi épületek (köztük esetleg házunk) fennmaradásával is. A falu a szécsiszigeti uradalomhoz tartozott és a XVII. sz. végétől a gr. Szapáry család tulajdona volt. Házunk az 1360-as évekig a Szalár (Szolár, Szollár) családé volt. Ez a jobbágycsalád első ízben az 1728. évi összeírásban szerepel. Mivel az azt megelőző 1720. évi és korábbi (1702—1717. közötti négy) összeírások 77 egyikében sem fordul elő, bizonyosra vehető, hogy 1720—1728. között („1724 körül") települt be ez a család. 78 ll Az 1702—1768 közötti adóösszeírások — az 1712. évi kivételével — a ZrnL-ban vannak, a hivatkozott években, Felsőszenterzsébetnél. Az 1768. évi urbárium (Urbáriumok, 51. és Mellékletei) kivételével a conscr. univ. sorozatban. 78 Honnan és milyen anyanyelvű volt, — nem tudjuk. A családnevekből következtetve délszláv (horvát, szlovén) betelepülők is lehettek a faluban. Ilyen eredetű a Szalár családnév is (solar = sókeresfcedő). Ez lényeges kérdés, mert más nemzetiség és távolabbi bevándorlás esetén számolhatunk egy idegen háztípus jelentkezésével. Ez esetben házunknál nem beszélhetnénk egy tájunkra jellemző „magyar füstösház"-ról, elemzése nem utóbbi típusára nyújtana adatokat. Házunk típusa — függetlenül a lebontott részektől és a típuson belüli variációktól — világos, és ennek alapján a kérdés megnyugtatóan tisztázható. "A szlovén, a stájer és a magyar füsrtösházak között lényeges eltérés van a pitvar funkciójában, és ennek függvényeként az alaprajzban és az egész házfejlődésben, miként erre Barabás (1969, 333—335, 344. és Tóth (1971, 34.) már rámutatott. Mindez erősen megkérdőjelezi Bátky (1930, 129. kk. és 1935.) nyugatmagyar házfejlődés-elméletének a helyességét. A stájer és a szlovén füstösházaknál oldalról, a pitvarból nyílik a füstös tér bejárata. Itt a füstös szoba idővel kályhás szobává, a pitvar pedig konyhává alakult át. Ezzel szemben a nyugati magyar háztípusra. — füstös konyhás házainkra — az jellemző, hogy az egyes helyiségek bejárata nem a pitvarból, hanem egyenként a tornácról nyílik. (Gönczi 1C44, Tóth 1961, 1964, 1971.) Ennek megfelelően a házfejlődés is más: a füstös szoba kemencés tér maradt (konyha lett), a kályhás szobát pedig a füstösház elé építették. Füstösházunk nem a szlovén ós a stájer, hanem a nyugati magyar ház tipikus vonásait és fejlődésmenetét mutatja, tehát átplántált idegen háztípus nem lehet. Ba a Szalárck idegen, délszláv területről érkeztek a faluba, úgy a ház délnyugati magyar típusjellege korábbi, XVII. századi építést valószínűsít.
