Tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 2. (Zalaegerszeg, 1974)

Szentmihályi Imre: A felsőszenterzsébeti füstösház.

szerint — nem volt épületbontás.

08 Az 1803. évi osztozkodást külön tárgyaljuk. 1912-ben, a nagycsalád végső bomlása idején a kerített ház kb. felét elbontották a közösségből kivált örökösök, míg másik felében — a lakórészben is — visszamaradt az egyik család. Az elbontott ól helyett később új épült, az istállókamra helyére pedig pajtát építettek 1924-ben. Ilyen osztozkodások és épületbontások természetesen nemcsak a nagycsalád végső felbomlása idején történtek, hanem bármikor, amikor a felduzzadt nagycsalád egyes kiscsaládjai között örökösödésre, osztozkodásra került sor. Ilyenkor — ha másként nem kapták meg házrészüket — lebontották a ház őket illető (nem lakó-) részét. A házban maradt család a lebontott épületrészt előbb-utóbb újjáépítette. „Ha a gazda vagyonilag erősödik, házát kibővíti, míg a családtagok osztozkodásával a házat elbontják, s kiki elhordja a maga részét, hogy abból másutt emeljen, ha nem is egész házat, legalább egy hajlékrészt. Különösen a hajlított s kerített hajlékoknál szokás az osztozkodás."

09 Gönczi számos példát hoz fel az ilyen osztozkodások során megcsonkított épületekre. Az, hogy miért különösen a hajlított és kerített házaknál volt „szokás" az osztozkodás, a részleges épület elbontás — érthető. Ezek voltak vidékünkön a tipikus nagycsaládi házformák. Az osztozkodás mindkét formájára találunk történeti adatokat is. Jobbágy osztozkodásokra — érthető okokból — csak nagyon ritkán. Az alábbi két kisnemesi — örökösödéssel kapcsolatos — osztozkodás Zalában, a XVIII. sz. derekán történt. Bö?*öndön, 1753-ban Benedek Márton özvegye és négy gyermeke egyenlő arányban megosztoznak az elhalt ingatlanain. Megállapodtak, hogy az atyai ház az özvegynél marad élete végéig, azután kisebb fiáé lesz, aki „ezekbül ki füzetnyi tartozik a többi atyafiakat."

70 Az alábbi, házbontással járó osztozkodásra vonatkozó osztálylevelünk a göcseji „szegek" szívéből, Milejből (Rózsásszegről) származik. Néhai Egyed György örökösei így osztoztak meg 1756-ban: „Ferentznek, mint kisebb atyafinak marad az kálhás szoba, konyha (kemencével) és kamora. . . Ferentz tartozik Andrásnak (bátyjának) két derékbul álló kálhás szobát és konyhát épétteni... az kamora helyet pedig az pajtábul három falat Egyed András ell hordhat és az negyedik falát maga meg faragtatja. . . (A tetőszerkezetet Ferenc tartozik elkészíttetni.) . . . Istvánnak egy istálló derék jutott, (ezt) üdővel Ferentz ház helyérül, vagy is istálló helyérül ell hordhattya és magának maga f öly épétheti a2 magának méretett ház helyre; az udvar falak boronáibul három falbul állót ell horhat egy hidassal együtt (és azt épít belőle, amit akar; — a fenti) 88 A kamra helyén végzett ásatás (Müller 1969.) egy régebbi épületbontást, majd felépítést igazol, ez pedig — jól valószínűsíthetően — nem 1750 k, vagy 1864ben, hanem idcban a kettő között veit. Az 1864-es alaprajz a keleti szárnyat feltünteti. Ekkor az örökösök a beltelket öt részre osztották. A házon nem volt érdemes természetben megosztozni, mivel túl kevés (1/5.) faanyag jutott volna egyegy örökösre, viszont az épület 4/5. része elbontásával szinte teljesen elpusztult volna. Az 1863. évi kerített háznak l/5-nél lényegesen nagyobb része bontásmentes, ez is arra mutat, hogy 1864-ben nem történt épületbontás. m Gönczi 1914, 467. '°ZmL., Catastra Nofoilium, Fasc. 8., No. 74.