Béres Katalin: Kulturális élet Zalaegerszegen 1920-1945 - Zalaegerszegi Füzetek 14. (Zalaegerszeg, 2015)

Múzeumalapítási kísérletek a két világháború között Zalaegerszegen

mint idegenforgalmának megszervezésére,261 annál is inkább, „mert tudni kell azt is, hogy azokat a régi göcseji sajátosságokat lassan-lassan ki­szorítja a jó utak és iskolák révén beszivárgó kultúra, amelynek egységesítő' hatását jól ismerjük." - írták.262 Az ötletnek ugyan sok híve akadt, de a lap gyakori sürgetése ellenére sem sikerült ekkor még létrehozni az egyesületet. A Vármegyei Iskolánkívüli Népművelési Bizottság azon­ban - mint már említettük - felismerve a benne rejlő lehetőségeket, 1932-33-as munkatervébe felvette Göcsej értékeinek feltárását és megismertetését. Lillik Béla népművelési titkár, ifj. Bődy Zoltán vármegyei aljegyző és Fára József levéltáros maguk mellé vették Serényi Árpádot, az ekkor már komoly hírnévnek örvendő egerszegi fényképészt, akivel végigjárták Göcsej jellegzetes falvait és felvéte­leket készítettek a „különböző' néprajzi, történeti tárgyakról, tdjszépségek- róT}63 A képsorozat elkészítése mellet a vidék viseletét, népművé­szetét reprezentáló anyagok gyűjtését is tervbe vette a Népművelési Bizottság. 1932 nyarán, a Nován és Bakon táborozó zalaegerszegi, sümegi és keszthelyi cserkészek Fáráék útmutatása alapján végeztek gyűjtőmunkát a környező falvakban. Az összegyűlt anyagot a vár­megyei levéltárban helyezték el.264 265 A gyűjtéshez további ösztönzést adott a kultuszminiszter felhívása; Hóman Bálint az 1932-es budapesti Szent István napi körmenetre népviseletbe öltözött csoportokat kért a vidéktől. Zala vármegye azonban nem tudott küldeni, mivel úgy találták, hogy Dél-Zala egyes településeit kivéve, nincs már jellemző paraszti öltözet a megyében. Ekkor határozta el a Vármegyei Iskolán­kívüli Népművelési Bizottság, hogy összegyűjti, bemutatja és újra­éleszti a zalai viseletét.263 Éppen ezért Fára József Göcsejben és He- tésben tett útjai során az életmód és a szokások feltérképezése mellett néprajzi tárgyakat és viseleti darabokat is gyűjtött, amelyek szintén a vármegye levéltárába kerültek elhelyezésre. A gyarapodó néprajzi 261 Alakuljon meg Zalaegerszegen a Göcseji Kulturegyesület. ZMU. 1931. ápr. 26. 2. p., Barátokat kell szerezni Göcsejnek, hogy fellendülhessen. ZMU. 1931. dec. 25. 5. p. 262 (y): Göcsej. ZMU. 1932. szept. 25. 2-3. p. 261 Göcsej ismertetése. ZMU. 1932. júl. 30. 2. p. 264 Megkezdődtek Göcsej szépségeinek feltárási munkálatai. A cserkészek gyűjtik az anyagot. ZMU. 1932. jún. 29. 1. p. 265 Népviselet. ZMU. 1932. aug. 28. 1. p. 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom