Béres Katalin: Kulturális élet Zalaegerszegen 1920-1945 - Zalaegerszegi Füzetek 14. (Zalaegerszeg, 2015)

A mozi Zalaegerszegen - Az Edison mozi műsorpolitikája

erkölcsi felfogással, de a részletekben több helyen elhibázva” mutatja be a középosztály utánpótlásának problémáját.902 E filmbírálatok nem voltak különösebb hatással a zalaegerszegiek mozilátogatási szokásaira, a negyvenes években ugyanis egyre gyak­rabban jelentek meg olyan cikkek a Zalamegyei Újságban, amelyek a nemzetnevelés szándékától vezérelve a nagy népszerűségnek ör­vendő kém és kalandfilmeket, „véres vadnyugati történeteket” a könyv­ponyvához hasonlítva, filmponyvának minősítették, és betiltásukat követelték.903 Nem tudták megakadályozni a kritikák az un. erkölcs­telen filmek megtekintését sem, sőt a tiltott gyümölcs, mint mindig, akkor is kívánatosnak bizonyult. A német birodalmi filmgyártás egyik sikerfilmjét, a Lidércfény (1942) című színes filmet kétszer is zsúfolt ház előtt vetítette az Edison, annak ellenére, hogy a darab „kriminális erkölcsi beállítottságú” volt. A helyi kritikus későn ébredt: „Sajnáljuk, hogy nem néztünk utána, hogy felemelhettük volna tiltakozó szavunkat, mert legyen ez a film művészi szempontból értékes, a belopott erkölcstelen és botrá­nyos jelenetek miatt el kell azt vetnünk.”904 - írta. Valódi - a nézők ízlését formáló - filmkritika hiányában a kora­beli filmeket értő, elemző közönség sem jött létre Egerszegen, a helyiek részéről a mozitól elvárt egyetlen szempont a szórakoztatás maradt, s ennek az elvárásnak az Edison mozi tökéletesen megfelelt. A zalaegerszegi mozgóképszínház, igaz már nem Gábor Béla tu­lajdonában, az egyre közelgő front ellenére is szórakoztatta közön­ségét. Hogy a Hungária meddig működött, nem tudjuk pontosan. A helyi nyilas újság, a Zalai Összetartás márciusi lapszámaiban már nem esik róla szó. Egyes források szerint a háború utolsó hónapjában (?) a németek hadiraktárnak használták, „és mivel nem tudták már az ott tárolt élelmiszereket és más anyagokat elszállítani, ezért felgyújtották az épülettel együtt”.90S Ezzel a szomorú eseménnyel fejeződött be az 902 Az Actio Catholica filmkritikája. ZMU. 1942. dec. 29. 3. p. A filmet néhány héttel a bemutató után ismeretlen okból levették a mozik műsoráról. Lásd: Sándor Tibor i. m. 903 Könyvponyva - filmponyva. ZMU. 1942. aug. 6. 1. p. 904 Különvélemény a Lidércfényró'l. ZMU. 1943. okt. 23. 6. p. 905 Káli Csaba i.m. 156. p. 234

Next

/
Oldalképek
Tartalom