Béres Katalin: Kulturális élet Zalaegerszegen 1920-1945 - Zalaegerszegi Füzetek 14. (Zalaegerszeg, 2015)

Képzőművészeti élet, kiállítások

iskolás gyermekek is megtekintették. A műkereskedők célja az eladás volt, a sajtó segítségével vásárlásra bíztatták a közönséget, mondván a műalkotások „... nemcsak díszei, de valódi értekei az igazi művelt ember lakásának. ”505 A városban kiállító művészeti társaságok, festészeti szalonok nemcsak eladni akartak, hanem ízlést formálni is. 1933-ban a buda­pesti Junó képszalon mutatta be Csók István, Glatz Oszkár, Edvi Illés Aladár, Iványi Grünwald Béla, Czencz János, Szántó Mária stb. műveit, elsősorban tájképeket és csendéleteket.506 1 935-ben a Műte­rem elnevezésű művésztársaság, melynek tárlatát Körmendy Frim Ervin507 rendezte, azzal a céllal érkezett, hogy ellensúlyozza a kontá­rokat, és közelebb hozza a közönség szélesebb rétegeit a valódi mű­vészethez. A kiállított alkotások sokféle művészeti törekvést tükröz­tek. A polgármester helyettes, Tamásy István és a Zalamegyel Újság ajánlotta melegen az egerszegiek figyelmébe a kiállítást, amely fényes erkölcsi és anyagi sikert hozott, az „abszolút művészi értékű műveket” „hozzáférhető' áron, könnyen teljesíthető'fizetési feltételekkel” lehetett meg­vásárolni.508 Alkalmanként - ugyancsak az eladás szándékával - egyes művé­szeknek önálló kiállítása nyílt a városban. 1930-ban sikeres tárlaton mutatkozott be a zalaegerszegi műértő közönség előtt Pettes József.604 A Képzőművészeti Főiskolán végzett, Párizsban és Londonban is dolgozó, mindkét városban kiállító művész festményeit az Arany Bárányban mutatták be. A szálloda tulajdonosa, Szép Ferenc annyira elégedett volt a látottakkal, hogy nemcsak képet vásárolt, hanem műtermet is felajánlott neki. Czobor Mátyás polgármester ugyancsak 505 Kiállítás a vármegyeházán. ZMU. 1926. máj. 29. 2. p. 506 Képkiállítás a legelőkelőbb magyar művészek munkáiból Egerszegen. Zalai Napló, 1933. aug.10. 3. p. 507 Körmendy Frim Ervin (1885-1939) festőművész. Hollósy Simonnál, majd Párizsban tanult. Dolgozott a nagybányai művésztelepen is. Műveit rend­szeresen a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok állította ki. Tagja volt a Képző­művészek Új Társaságának, a KÚT-nak. 508 Sokan látogatják a „Műterem” kiállítását az Arany Bárányban. ZMU. 1935. nov. 14. 2. p. 504 Pettes József (1896-?) Művei ma is megtalálhatók az aukciós házak kíná­latában. 135

Next

/
Oldalképek
Tartalom