Béres Katalin: Kulturális élet Zalaegerszegen 1920-1945 - Zalaegerszegi Füzetek 14. (Zalaegerszeg, 2015)

Zenei- és dalosélet Zalaegerszegen - Énekkarok, zenekarok

a fellépést, nem vett részt a városi ünnepségen, mondván, „a Dalos­kor nem teheti ki a tagjait a fűtetlen teremben való próbázásnál a meghűlés veszélyének, másrészt pedig tradíciói tiltják, hogy alapos eló'készültség nélkül fellépjen.,Ű5J Pedig a Daloskor egyik állandó szereplője volt a külön­böző városi ünnepségeknek, emellett rendszeresen tartottak az Ipa­roskörben tánccal, vacsorával egybekötött dalosestélyeket, ahova időről időre közös hangversenyre hívták a többi városbeli kórust, ver­sengésre és együtténeklésre, közreműködtek az iparosok műkedvelő bemutatóin, műsoros estjein, állandó szereplői voltak a ZTE klub­házában, vagy egy-egy vendéglő kerthelyiségében rendezett mulat­ságoknak. Maguk is mindig részt vettek a városi énekkarok által szervezett hasonló találkozókon. 1931-ben a daloskor szervezett dalosünnepet az Ipartestület székházában, ahol az Építőmunkás Dalárdát és az Egyházi Ének- és Zeneegyesületet látták vendégül, s Gzobor Mátyás polgármester tartott ünnepi beszédet. Ugyan a pro­dukciókat, mint szinte minden hangversenyen csak „szépszámú közönség” hallgatta meg, de a Zalamegyei Újság lelkes hangon azt írta, az összejövetel „... arról tett bizonyságot, hogy Zalaegerszeg város közönsége szereti a dalt, hogy alkalmas vezető' egyének mellett itt olyan dalos élet fejlődhetett, melyet megirigyelhet minden város. ... /А hangverseny/ bemutatta, hogy három életképes dalárda működik Zalaegerszegen, s ez£ket a dalárdákat egy közös érzelem, a magyar dal szeretete irányítja. ”353 354 A Dalárdát az egész korszakban Bálint Béla karnagy vezényelte, aki olyan egyenletesen magas színvonalú kórussá alakította, amely gyakran megmérette magát a különböző szintű dalosversenyeken. 1924-től, a Zalai Dalosszövetség megalakulásától állandó résztvevői voltak megyei dalosversenyeknek. 1928-ban a Nagykanizsán rende­zett dalosversenyen a nehéz műdalcsoport kategóriában lettek elsők, elnyerték a Transdanubia Egyesült Gőzmalmok Rt. „értékes, szép­mívű" nagy ezüstserlegét.355 A győzelmet hozó vetélkedések után űn. serlegavató estélyeket tartottak, ahol rendre megjelent a kör 353 Nyílt levél a közönséghez. Zalavármegye, 1925. márc. 6. 2. p. 354Nagyszerűen sikerült a vasárnapi dalosünnep. ZMU. 1931. jún. 23. 2. p. 353 A zalaegerszegi daloskor serlegavató estélye. ZMU. 1928. szept. 30. 3. p. 99

Next

/
Oldalképek
Tartalom