Béres Katalin: Kulturális élet Zalaegerszegen 1920-1945 - Zalaegerszegi Füzetek 14. (Zalaegerszeg, 2015)

Felnőttoktatás, iskolán kívüli népművelés - Iskolánkívüli népművelés az 1920-as években

választották.152 Az új szakosztály felvállalta, hogy az évadban 6 elő­adásból álló „szórakozva oktató és oktatva szórakoztató” liceális soroza­tot szervez a város polgárai számára a gimnázium tornatermében.153 Az első előadásra 1930 januárjában került sor, ahol Steyrer Gyula, a gimnázium tanára vetített képekkel illusztrált előadást tartott a kuruc világ dalköltészetéről, s közben dr. Bencze Imre Horváth Józsi cigány- zenekara kíséretében egy-egy dalt meg is szólaltatott. Ugyan a közön­ség létszáma elmaradt a várttól, de a jelenlévők az előadás után maguk is dalra fakadtak - tudhatjuk meg a korabeli sajtótudósításból.154 * 1929 végén készült el és került átadásra a Zalaegerszeg egyik leg­nagyobb társadalmi rétegét, a kisgazda társadalmat összefogó Gazda­kör székháza.135 A Pázmány Péter utcában, a katolikus egyházközség telkén, a földművesek anyagi támogatásával felépült otthonban tágas nagyterem állt a Kovács Ferenc elnök vezette kör rendelkezésére, ami nemcsak politikai szervezkedésre, hanem találkozásra, igényes szórakozásra, művelődésre is lehetőséget biztosított. Az új székházban aktív kulturális élet kezdődött, a kör vezetése nagy gondot fordított a tagság szakmai ismereteinek és műveltségének gyarapítására. A késő ősztől kora tavaszig tartó időszakban - a népművelés keretein belül - évente rendeztek korszerű gazdálkodási ismereteket oktató gazdatan­folyamokat, a nők számára pedig háztartási ismereteket oktattak. A tagság általános műveltségének és hazafias érzelmeinek elmélyíté­sére liceális előadássorozatot is szerveztek, amely nyitott volt ugyan a város minden lakója számára, de alapvetően a gazdák látogatták. 1931-ben a gimnáziumi Diákszövetség vállalkozott arra, hogy vegyes témájú előadássorozatot rendez a város polgárainak. Az iskola tornatermében tartott összejöveteleket váltakozó létszámú közönség 152 A Move közművelődési szakosztálya megalakult. Zalavármegye, 1929. dec. 6. 3. p. 153 Az idei télen a Move rendez liceális előadásokat Zalaegerszegen. Zalavár­megye, 1929. dec. 3. 1. p. 154Szabadliceumi előadás. Zalavármegye, 1930. jan. 11. 3. p. 135 A Zalaegerszegi Gazdakör székházának ünnepélyes felavatása. Zalavár­megye, 1929. nov. 12. 1. p. 50

Next

/
Oldalképek
Tartalom