Béres Katalin: Kulturális élet Zalaegerszegen 1920-1945 - Zalaegerszegi Füzetek 14. (Zalaegerszeg, 2015)

A mozi Zalaegerszegen - Az Edison mozi műsorpolitikája

,4 z Edison mozi műsorpolitikája Gábor Béla a régi izraelita imaházból átépített, többször felújított mozijában eredetileg kb. 530 fő foglalhatott helyet. A nézők bizton­sága érdekében fellépő hatóságok nyomására a 30-as évek elején a mozi befogadó képessége kisebb lett, az 1932-es tűzeset után a kar­zat 105 személyesről 75 fősre csökkent, az 1934-es átépítéskor pedig a földszinti nézőtér zsúfolt széksorait kellett átrendezni, ezzel 424 fő helyett már csak 350-en (a karzattal együtt 425-en) fértek be egy-egy vetítésre.836 Mindez igen érzékenyen érintette Gábor Bélát, hiszen a férőhelyek csökkenésével csökkent a bevétele is. Különösen az er­kély ülőhelyeinek apadása okozott nagy veszteséget, mivel itt foglalt helyet a magasabb jegyárat fizető úri közönség. A moziigazgató persze mindent megtett, hogy a kieső bevételt kompenzálja. Míg a húszas években egész évben, hetente három alkalommal - péntek, szombat és vasárnap - volt filmvetítés, hétköznap kettő, vasárnap három elő­adást láthattak az érdeklődők, addig egy évtizeddel később már szerdán és csütörtökön is működött a mozi, vasárnap pedig délután háromkor, ötkor, este hét és kilenc órakor kezdődtek előadások. Az 1929-33-as nagy gazdasági válság a mozi működésére is rányomta bélyegét. Gábor Béla sokféle módon igyekezett megtartani, illetve visszacsalogatni az elmaradt közönséget a moziba. 1932 őszétől a szerdai és csütörtöki előadásokon olcsóbb helyárakkal kísérletezett: az erkélyen 50 fillérért, a földszinten 10, 20 és 30 filléres helyárakért lehetett megtekinteni egy-egy előadást. „Olyan ez a helydr, hogy a legszegényebb ember számára is megnyitja a mozi kapuit. ” - ajánlotta az új lehetőséget az egerszegi közönség figyelmébe.837 A vasárnap délu­táni előadások is un. Filléres előadások voltak. Mivel a városban csak az Edison mozi működött, ugyanoda, ugyanazokra az előadásokra járt gazdag és szegény. A filléres előadások bevezetésével Gábor Béla igyekezett szegregálni a közönséget, s ezzel az elit kedvében járni, hiszen meglehetősen zavarta az előadások élvezését az alsóbb nép­osztályok: inasok, cselédek nem mindig jólnevelt viselkedése. A nor­836 MNL ZML IV. 404. Zala vármegye alispánjának iratai, 514/1934. Gábor Béla levele a belügyminiszterhez, 1934. Közli: Németh - Paksy, 236-238. p. 837 Zalaegerszeg közönségéhez! ZMU. 1932. okt. 5. 3. p. 219

Next

/
Oldalképek
Tartalom