Béres Katalin: Kulturális élet Zalaegerszegen 1920-1945 - Zalaegerszegi Füzetek 14. (Zalaegerszeg, 2015)
Színházi élet Zalaegerszegen 1920 és 1945 között - A színikerületek
szokásos négyheti szezonra érkezett, azonban a már az ország határain belül zajló háború Zalaegerszegen marasztalta. Mivel erre az időre a városban semmiféle szórakozási lehetőség nem állt a polgárok és az egyre növekvő számú menekültek rendelkezésére, kezdetben az állandó telt ház és a siker késztette maradásra, majd a nyilas hatalom- átvétel után, s a front viharos közeledtével nem is volt hova távoznia a társulatnak. Zalaegerszegen maradtak a szovjet megszállásig, sőt itt igazolták a társulat tagjait 1945 áprilisában.388 A színikerületi társulatok műsorpolitikája A négy-hathetes színi idényre érkező kerületi társulatok műsorpolitikáját a minél nagyobb bevételre való törekvés határozta meg, ezért maximálisan igyekeztek kiszolgálni a közönség igényeit. A nagyérdemű pedig elsősorban a könnyű műfajokat, az operettet és a bohózatokat kedvelte. Az együttesek műsorának zömét ma már alig ismert, vagy teljesen elfeledett szerzők szakmánybán gyártott „zavaros meséjű, gyenge darabjai", „ostoba és ízléstelen zenés vígjátékok”, operettek, revűoperettek tették ki. Ilyen volt - 1925-ben Halmi Jenő társulata által bemutatott - Az éj királynője című darab is, melyről így írt helyi kritikusa: A „...kacagtató vígjáték tele van szeretkezésekkel, a hálószobának és a házasságtörések helyzetkomikumainak ízléstelenségével és varietébe, orfeumba, kétes hírű lokálokba és zengerájokba való szellemességekkel akar mulattatni”.584 Persze az ilyen darabokkal sem lehetett biztosra menni, így is rendszeresen előfordult, hogy üres széksorok előtt játszottak a színészek. A zalaegerszegi közönség kiszámíthatatlan volt, máshol sikerrel futó darabok itt érdektelenségbe fulladtak. 1931 januárjában Deák Lőrinc társulata egy francia bohózatot mutatott be „a legrosszabb fajtába Г. A darab bukása után jegyezte meg a Zalamegyei Újság tudósítója: „Sajnálatos, hogy közönségünk nem karolja fel a komoly darabokat és így a színházak sajnos, szinte kénytelenek ilyen eszközökhöz nyúlni, mert azt hiszik, hogy azokkal kasszasikert arathatnak. * 384 388 Lásd: 545. jegyzet 384 Szilágyi László: Aranyhattyú c. operett. Zalavármegye, 1927. dec. 18. 5. p. 156
