Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)

Makóné Buzás Eleonóra: A zalaegerszegi internálótábor 1916–1924

illetőségűek.36 Ezeket az embereket csak addig helyezték el a tábor­ban, míg újból ellenőrizték, lajstromba vették őket, ezután hazame­hettek. Otthon jelentkezniük kellett a községi elöljárónál, és csak az ő engedélyével távozhattak falujukból. Aki ezt az előírást megszegte, azt Hajmáskérre internálták.37 Igazolóbizottság nemcsak a románok által alapított táborokban működött, hanem a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken, tehát Zalaegerszegen is. A Zala vármegyei katonai parancsnokság 1919. augusztus 25-i rendelete értelmében a vármegye területén elfogott gyanús egyéneket további intézkedésig a hadifogolytáborban kellett elhelyezni. Gyanúsnak számított, aki igazolvány nélkül, vagy hamis igazolvánnyal utazott, ezeknek az igazolási eljárás befejeztéig kellett a táborban helyet biztosítani. Azok az őrizetbe vett és internálandó egyének, akiket Zalaegerszegen helyeztek el, internálótáborba való kísérésükig dolgozni voltak kötelesek. A bérükből élelmezésük költ­ségeit törlesztették a hatóság felé. Ami ezen felül a fizetésükből ma­radt, azzal szabadon rendelkezhettek.38 Azokat, akiket egyéb okból ítélt internálásra a hatóság, szintén az egykori hadifogolytáborban gyűjtötték: költségkímélés miatt csoportosan szállították őket Haj­máskérre, ehhez viszont a csoportokat össze kellett várni, tehát több időt töltöttek Zalaegerszegen. A gyűjtőtábor lakóinak negyedik nagy csoportját ebben az időben a tapolcai pogrom39 kapcsán őrizetbe vettek képezték. A zsidóellenes 36 ZML Alispáni iratok, 1919. 570. doboz. Internáltak ügyei. No. 40. 31860/1919; No. 40. 32212/1919; No. 40. 13055/1920; No. 40. 32896/1919; No. 40. 30577/1919. 37 ZML Alispáni iratok, 1919. 570. doboz. Internáltak ügyei. No. 40. 9170/1920. 38 ZML Alispáni iratok, 1919. 570. doboz. Internáltak ügyei. No. 51. 10426/1920. 39 1919 szeptemberében az ÉME lázító kiáltványának hatására Tapolca- Diszelen a lakosság egyes tagjai a helybeli zsidók ellen fordultak, házaikat, üzleteiket feldúlták, és közülük kilencet megöltek. Bár az ügyben nyomozás indult, és 85 főt le is tartóztattak, az izraelita családok még hónapokig nem mertek házaikba visszatérni, a környékbeli erdőkben bujkáltak. Lásd: Együttélés és kirekesztés. Zsidók Zala megye társadalmában 1919-1945. 191

Next

/
Oldalképek
Tartalom