Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)
Molnár András: Főadószedőből alkotmányos alispán: Koppány Ferenc (1792–1866)
sem nősült meg; harminckét éven át, egészen 1866-ban bekövetkezett haláláig özvegyen élt. Koppány Ferenc birtokügyei Koppány Ferencnek Zalaegerszeg püspöki mezőváros belterületén, illetve annak határában egyaránt voltak anyjától örökölt, adómentes nemesi birtokai, és apja által örökül hagyott adózó, nem nemesi földjei. A Zalaegerszeg belterületéről készült legkorábbi, 1826. szeptember 26-a előtti állapotokat rögzítő térkép a 290. sorszámmal jelölte meg Koppány Ferenc lakóházát és belső telkét a vármegyeház közelében, az attól északkeletre fekvő, úgynevezett „Templom allai” (a mai Budai Nagy Antal) utcában.36 A Zala megyei nemesség javainak 1835. évi összeírása és jövedelembecslése szerint Koppány Ferenc Zalaegerszegen nemesi birtokként mindössze 1,5 hold házhellyel, 25 hold szántófölddel, 10 hold réttel, valamint 20 kapásnyi, 10 akó bort termő szőlővel rendelkezett, melyek évente összesen mintegy 136 forintot jövedelmeztek.37 Az 1840-es évek elején 131 nemesnek volt Zalaegerszegen nem nemesi birtoka. Az 1841. évi hadiadó-összeírás szerint Koppány Ferenc a tulajdonában lévő 36 hold belső telek és 15 kaszás rét után 17 forint 6 krajcár adót fizetett, ami pontosan a tizede volt az összes nemesi birtokos által Zalaegerszegen abban az évben befizetett 171 forintnyi adónak.38 Miután az 1840. évi 7. törvénycikk 9. §-a lehetővé tette az úrbéres földek után járó földesúri szolgáltatások örökös megváltását, Kop36 ZML Térképtára T 202. Zalaegerszeg mezőváros kéziratos térképe, 1826. Póka Antal rajza; ZML Zeg. v. r. lt. No. 747. Zalaegerszeg város ingatlan- forgalmi jegyzőkönyve 3. köt. (1834-1847) 1376. sz. (1845. január 3.) 37 ZML Nemesi javak összeírása, 1835. Egerszegi járás, Zalaegerszeg mezőváros, 1. füzet. Koppány Ferencnek része volt a közösen használt erdőben és legelőben is, ezt azonban - tekintettel a tulajdonrész csekély arányára - nem vallotta be az összeírás elkészítése során. (Lásd a későbbiekben az uradalommal folytatott jogvitát!) ’8 ZML Községenkénti adóösszeírások, Zalaegerszeg mezőváros. „Egerszeg m. városi nemesek” adózó javainak összeírása, 1841. 93