Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)

Foki Ibolya: Simonfy Borbála kegyes és küzdelmes élete (1776–1840)

Simonfy Borbála egész küzdelmes életűtján a sokszori újrakezdés, az élet felé fordulás mellett mindvégig jelen volt a túlvilág, a halál dimenziója is. Ez az őt körülvevő, erősen vallásos, katolikus környe­zetnek, a szülők és mindenekelőtt a férj befolyásának volt köszönhe­tő. A kegyes adományok lelke megbékélését szolgálták, hiszen az ő élete sem volt személyes konfliktusoktól mentes. Ezek a magánélet legszűkebb szféráját érintették, s jelen keretek közötti, részletes tag­lalásukra nincs lehetőség. Csak annyit jegyzőnk meg, hogy ezen a téren is megvívta a saját harcát, s próbált kiállni tisztessége és becsü­lete védelmében. A hosszú küzdelem után csak a végső megnyugvás következhe­tett: Simonfy Borbála 1840. április 24-én, 64 éves korában távozott az élők sorából. Testét férje hamvai mellé, a Kálvária dombon lévő te­metőbe helyezték örök nyugalomra. Emléküket a még látható sírkő, a szőlőhegyi kereszt, s a város centrumában található Szentháromság­szobor őrzi. Felhasznált források és irodalom Zala Megyei Levéltár (ZML) Alispánok és szolgabírák előtti perek. Farkas Imre előtti perek 1836-1840. ZME Zalaegerszeg Város Régi Levéltára 1800-1901. ZML Zala vármegye főadószedőjének iratai. Községi adóösszeírások 1773-1848. ZML Mikrofilmtára. A zalaegerszegi római katolikus plébánia anya­könyvei 1703-1895. Benda Gyula: Kézművesek és gazdák vagyona Zalaegerszegen az osztályos egyezségek tükrében 1762-1850. In: Zalaegerszeg év­századai. Várostörténeti tanulmányok. (Szerk. Kapiller Imre) Zala­egerszeg, 1997. 217—251. p. Benda Gyula: Társadalomtörténeti tanulmányok. Budapest, 2006. Csömör Erzsébet: „Szegények mindig lesznek köztetek...” A zala­egerszegi Ispita első másfél évszázada. In: Zalai történeti tanul­mányok 2009. (Zalai Gyűjtemény 67.) (Szerk. Paksy Zoltán) Zala­egerszeg, 2009. 340—348. p. 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom