Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)
Káli Csaba: Egy bérház anatómiája: A zalaegerszegi Pontház építéstörténete
könyvi betétben, 946. helyrajzi szám alatt, 145 négyzetöl nagyságban fele-fele arányban özv. Grünbaum Gézáné (Vermes Katalin) és dr. Mike Zoltánné (Komlós Erzsébet) tulajdonában állt. A telket, amelyen tehát az emeletes gyógyszertári épület is állt, Komlós M. Miksa nagykereskedő és neje, Neumann Paula vásárolta meg 1920-ban. Előbbiek tulajdonába hagyatékátadó végzéssel került az ingatlan 1948-ban, amit a város az építkezés megkezdése előtt 30.000 Ft-ért megvásárolt. A leendő bérház építkezés kapcsán felhasznált másik, Eötvös József utcára eső (oda is házszámozott) telek az 1020. telekkönyvi betétben 945. szám alatt nyilvántartva 128 négyzetöl nagyságú volt, rajta egy (üzlet)házzal, hátsó traktusában pedig a kiégett üzleti raktárral. Ezt a telket is Komlós M. Miksa és neje vásárolták meg még 1897-ben. A kisajátítás kezdetekor, 1948-ban ennek az ingatlannak örökösödés és vásárlás révén hat tulajdonosa volt. Békési (Brandl) László egyedüliként 2500 Ft-ért eladta az egyötöd tulajdonrészét a városnak, míg a szintén egyötöd-egyötöd részt birtokló Ritscher Sa- muné (Neumann Reneé), Ritscher Endre, Singer Emilné (Neumann Melánia), valamint az egytized-egytized részt birtokló Pál József és Indra János tulajdonrészét kisajátította a város. Az ügy végére hivatalosan 1949. augusztus 27-én került pont, amikor már majdnem a ház is elkészült. A kisajátítási eljárást lefolytató Zalaegerszegi Törvényszék ítélete értelmében 10.200 Ft-ot kaptak a tulajdonosok.20 Pál József a - források megnevezése szerint - ismeretlen helyen tartózkodott, Ritscher Endre részét letétbe helyezték, Ritscher Samuné és Singer Emilné részét dr. Weszely József ügyvéd kezéhez fizették ki. Az ítélet pikantériája, hogy a törvényszék nem küldte meg a kisajátítási tervet a kisajátító tulajdonjogának bejegyzése végett a járásbírósághoz, mint telekkönyvi hatósághoz, minek folytán a szóban forgó ingatlan egészen 1975-ig, a hiba korrigálásáig a korábbi tulajdonosok nevén állt.21 Ezután jegyezték be tulajdonosnak 20 Az ár reális vagy irreális voltát nehéz megítélni, mindenesetre ismeretlen szakértők akkoriban 140-150 Ft-ra becsülték az ingatlanok négyzetölét. (Kérdés persze, hogy ez mennyire volt reális és elfogulatlan értékelés.) Ehhez képest kevesebbet kaptak, Indra János például 5000 Ft-ot kért az egytizednyi tulajdonrészéért. 21 ZML Járási és Városi Földhivatal Zalaegerszeg iratai 6970/1975. 232