Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)

Káli Csaba: Egy bérház anatómiája: A zalaegerszegi Pontház építéstörténete

posztokra mely pártok kapjanak delegálási jogot.15 Ebben a játszmá­ban Zalaegerszeg polgármesteri posztját a Nemzeti Parasztpártnak (NPP) osztották le, ami a történetünk szempontjából azért fontos, mivel ugyanez a párt kapta meg az Építés- és Közmunkaügyi Mi­nisztériumot. E szimpla pártalapú összejátszási lehetó'séget igazából egy személyes kapcsolat tudta megtermékenyíteni. Zalaegerszeg első háború utáni polgármestere, az NPP által 1945-ben a fővárosból ide delegált, egyébként zalaegerszegi születésű Baráth Ferenc 1947 kö­zepén lemondott tisztéről és - nyilván pártvonalon - az ÉKM sajtó­főnöke lett.16 A politikusnak számító miniszter mellett az NPP az államtitkári székbe - nem kevesek meglepetésére - Borbiró (Bierbauer) Virgilt, a modern mellett elkötelezetten kiálló, de a népi építészetet is felkaroló építészt, a „Tér és Forma” egyik korábbi szerkesztőjét delegálta.17 Az államtitkár, Baráth által előkészítetten, 1948 májusában ellátogatott Zalaegerszegre, így a párttárs polgármester, dr. Mikula Szigfrid elő­terjeszthette szóban is a bérházépítésre vonatkozó elképzeléseket.18 A város szempontjából sikeres tárgyalások nyomán, a kapott ígéret birtokában több szálon is felgyorsultak az események. Nyilván már ekkor megmutatták az államtitkárnak azt a városközponti telket (is), ahová a bérházat tervezték. Ha volt is több alternatíva, mindenesetre hamar eldőlt, hogy a leendő bérház a város központjában, részben a Komlós-féle kiégett üzletek és raktárak helyén fog állni. Borbiró ugyanis már 1948. június 16-án táviratozott, miszerint napokon belül harmadmagával Zalaegerszegre érkezik, hogy személyesen jelölje ki az építendő bérház helyét.19 15 Gyarmati 1996., vö. Gyarmati 1999. különösen 116-117. p. Lásd még: Pártközi értekezletek. 37. p. 16 Zalai életrajzi kislexikon. 27. p. 17 Prakfalvi 2009. 128. p. 18 ZML Zeg. m. v. polgm. ir. 72/1949. A polgármester először a szintén neves építésszel, Major Máté miniszteri osztályfőnökkel tárgyalt, aki azonban az 1941-es statisztikai adatokra hivatkozva kezdetben elutasítóan reagált, majd vélhetően Borbiró közbelépésével mégis ígéretet kapott a város a bérházépítés költségeinek részbeni fedezésére. 19 ZML Zeg. m. v. polgm. ir. 72/1949. Borbiró a táviratában azt is kérte, hogy értesítsék a Nemzeti Parasztpárt helyi vezetőségét a találkozás végett. 230

Next

/
Oldalképek
Tartalom