Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)
Káli Csaba: Egy bérház anatómiája: A zalaegerszegi Pontház építéstörténete
KÁLI CSABA: Egy bérház anatómiája. A zalaegerszegi Pontház építéstörténete Z alaegerszeg építészeti karaktere a 20. század közepétől gyökeres átalakuláson esett át. A gyorsan növő — más kontextusban - „csinált város” új ruhája és az azt használó új lakók tízezreinek életformaváltása izgalmas és ma még szinte feltáratlan történet. A Pontház építéstörténete egyben kerettörténetként is funkciónál, hiszen e sajátos építészettörténeti prizmán keresztül a háttérben felsejlik az a többrétegű fordulat, ami a negyvenes évek utolsó harmadában bontakozott ki Magyarországon. Már a második világháború végóráiban és a romeltakarítás legelső fázisában sok építész és más rokon szakember, illetve politikus fejében - például a törmelék lapátolása közben - régi-új víziók jelentek meg az adott település leendő új fiziognómiája kapcsán. A romhalmaz látványa a kétségbeesés, valamint a reménytelenség mellett a tervezők számára egyben inspirációt, kihívást is jelentett. A helyreállítás vagy újjáépítés dilemmája kevés helyszíntől eltekintve hosszú évekig inkább csak teoretikus kérdés maradt, mivel az anyagi lehetőségek zömmel a helyreállításhoz bizonyultak elégségesnek.1 A formálódó új hatalmi erőterek a negyvenes évek végéig nem gátolták, illetve megtűrték az építészetben a modern irányvonalat. E ténynek annak tükrében van jelentősége, hogy míg a külön irányzattá izmosodó (háborús) emlékmű-építészet szintjén már 1945-ben - kevés kivételtől eltekintve - szinte azonnal kanonizálódott a szocialista realista ábrázolási mód, vagy amíg más művészeti ágakban, például az irodalomban már 1946-ban kezdetét vette az úgynevezett realizmus-vita, addig az építőművészet egészét csak az ötvenes évek elején kényszerítették * 18 1 Vö. Prakfalvi 1998. 294. p.; Prakfalvi 2009. 124. p.; Modern és szocreál 918. p. 224
