Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)
Hermann Róbert: Szabó Samu honvédszázados emlékirata a 47. honvédzászlóalj történetéről
de az éppen akkor közbejött időváltozás, s záporesők miatt különösen Inkey őrnagyunknak is meghagyásából, a Nagy-Svábhegyre szállásra mentem. így, mint betegnek, a vár megrohanása tudtomra sem adatott, csak midőn reggel a nagy lövöldözést hallottam, hittem el, hogy akkor rohanják meg a várt, mire nagy gyorsan öltözve, siettem le a várnak; de akkor már be volt véve, én tehát csak az utócsapatokkal mentem be. Zászlóaljunk volt az első, 21 halottunk volt és 61 sebesültünk lett. Mindöszve veszthettünk mintegy kétszázat. Itt esett el zászlóaljunkbeli hadnagy Csajághy László96 is. Betegeskedésem tekintetéből május 24-kén szabadságot kaptam 14 napra, s hazamentem, mely időnek elteltével a már Budáról elment zászlóaljunk után, Pápának, Győrnek, Komáromnak, Érsekújvárnak menve, Örményben a táborkari poggyászszekereket, Mocsonokon pedig június 10-kén, így elindulásom 5-dik napjára zászlóaljunkat beértem. - Itt előőrségi szolgálatot tettünk. Június 15-kén pedig a Vág mellett Semptében tanyázó ellenséget nyugtalanítás végett kis csapattal megtámadtuk, de rövid csata után visszavonultunk. Másnap, vagyis 16-kán nagyobb erővel tettünk támadást, azomban Semptét el nem foglaltuk; sőt, négy tizenkét fontos álgyút, több halottakat s sebesülteket vesztettünk, s így előbbi helyeinkre ismét visszavonultunk, s terhes előőrségi szolgálatokat tettünk.97 Június 19-kén egyedül vizsgálódásra mentünk ki, s ez alkalommal is két legényt vesztettünk, s többen sebesültek, köztük zászlóaljunkbeli hadnagy Csoknyai98 is veszedelmesen sebesült. Másnap, vagyis 20-kán az ellenséget nyugtalanítani ismét kimentünk, s néhány álgyú- és puskalövések után azomban helyeinkre visszavonultunk. - Én előőrségre rendeltettem egy osztállyal. Az előőrségi vonal oly hosszan terjedett, hogy a kiállítás három óráig tartott, s minthogy az előőrök nagyobb része a Vág partja 96 Csajághy László (?—1849), 1848. novemberétől hadnagy a 47. honvédzászlóaljban. Életrajzát lásd: Bona Gábor 1998. I. 258. p. 97 Az ágyúk elvesztésére lásd: Butykay József: Az 1848/9-iki első 12 fontos honvédüteg történetéből. In: Vasárnapi Újság 1883. 547-550. p. 98 Csoknyay János (1825-1895), gazdálkodó, 1848 szeptemberétől a Zrínyiszabadcsapatban, majd az ebből alakuló 35. honvédzászlóaljban szolgál őrmesteri rangban, december 11-től hadnagy a 47. honvédzászlóaljban. Besorozzák, a kiegyezés után árvaszéki számvevő Zalaegerszegen. Életrajzát lásd: Bona Gábor 1998. 1.282. p. /57