Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)
Molnár András: Főadószedőből alkotmányos alispán: Koppány Ferenc (1792–1866)
épp ellenkezőleg, annak legfelsó'bb helyen történő megerősítését kívánták.103 Miután a megyei vizsgálóbizottság arra az eredményre jutott, hogy leginkább az új önkormányzati szabályrendelet ismeretének hiánya, illetve a liberális választási szabályok kihirdetésének elmaradása okozta a bonyodalmakat, a polgárok megnyugtatása érdekében közhírré tették a szabályokat, melyek azután érvényben maradtak az 1848-as forradalom után bevezetett általános választójogi reformokig.104 Bár 1848 tavaszán a korábbi évekéhez hasonló botrányos események már nem fordultak elő Zalaegerszegen, kellemetlen felhangok akkor is társultak a város május 23-án megkezdett és június 4-én befejezett tisztújításához. A június 4-ei városi közgyűlésen olvasták fel a negyventagú zalaegerszegi képviselő-testület tagjává hetedik legtöbb szavazattal - összesen 157 vokssal - megválasztott megyei főadószedő nyilatkozatát. Koppány Ferenc a városhoz intézett levelében kijelentette: „miután bizonyos választás alkalmával minden tudta és akarata nélkül neve is szóba jővén, némelyek ellene kifogást tettek, a városi dolgokban soha semmi szín alatt beavatkozni, s így a városházánál is megjelenni nem kíván”. Zalaegerszeg közgyűlése sajnálkozott, annál is inkább, mivel nem volt tudomása a főadószedő személyét ért sértésről, és „ha netalán voltak egyének, kik közgyűléseken kívül méltatlanságot követtek volna el, azt az öszves közönség, valamint maga tettének el nem ismérheti, úgy viszont meg van győződve, hogy azt sokszor tisztelt Koppány Ferenc úr is a közönségnek tulajdonítani nem fogja”. A közgyűlés reményét fejezte ki, hogy a főadószedő, mint a választópolgárok által megválasztott képviselő a „netalán létező egy-két rosszakaratú egyénnek méltatlankodása miatt sem az öszves közönséget megvetni, se pedig magát a városi közügyektől elvonni nem fogja”.105 103 ZML Zeg. v. r. lt. No. 126. Koppány Ferenc és társai 1847. augusztus 28- i folyamodása. Vö. Molnár András 1998. 20-21. p., Molnár András 2006. 103. p. 104 ZML Zeg. v. r. lt. No. 126., vö. Molnár András 1998. 21-22. p., Molnár András 2006. 103-104. p. 105 ZML Zeg. v. r. lt. No. 756. Zalaegerszeg mezőváros közgyűlési jegyzőkönyve 1848:23., vö. Molnár András 1998. 80-81. p. 110