Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)
Egyházi élet a katolikus megújulás idején
nem csekély tehertételt jelentett számára. A forrásanyag sajátos összetétele okán mégsem annyira a plébánosok működésére, mint inkább mulasztásaira és visszaéléseire vonatkozóan maradtak fenn adatok. 1655-ben például Gombay János hadnagy rótta fel a katolikus lelki- pásztornak, hogy az egyház pénzét húgára költi, ahelyett, hogy a templomot zsindelyeztetné meg.310 A két évvel később pusztító tűzvészt ugyancsak a plébános számlájára írták. A prezídium keleti felét elhamvasztó lángok ugyanis a papiakban csaptak fel, amiért a hívek részeges papjukat tették felelőssé.311 Sőt a hívők ellenérzése 1650- ben tettlegességig fajult, amikor kitudódott, hogy az egyházközség lelki vezetője meg nem engedhető viszonyt tartott fenn az egyik trombitás feleségével.312 A távollétében felszarvazott bajtársukkal szolidáris katonák alaposan helybenhagyták, majd egyező akarattal le is fogták papjukat, és az egyházmegye püspökétől kérték felelősségre vonását.313 Korszakunkban a Mária Magdolna tiszteletére szentelt templom szolgált az istentiszteletek helyszínéül, amelynek maradványait a 18. század derekán barokk stílusban emelt épület rejti. Pusztulását éppen a nagyobb befogadóképességű, impozánsabb templom építése okozta. ’14 A törökkori templom egyetlen ismert, 17. század közepi ábrázolásának forrásértékét rontja, hogy a vedután a szentegyház tájolása eltér a követendő kelet-nyugati iránytól, illetve hogy a tusrajz készítője meglehetősen távolra helyezte azt a prezídiumtól.315 Az ugyanakkor megfelel a valóságnak, hogy a templom egy harangtoronnyal rendelkezett. A barokk templom építésekor fel is merült az 10MOL P 1314. A herceg Batthyány család It. Missiles. No. 16359. Gombay János Batthyány Adámhoz. Egerszeg, 1655. október 25. MOL P 1314. A herceg Batthyány család It. Missiles. No. 16386. Gombay János Batthyány Adámhoz. Egerszeg, 1657. november 3.; ZML IV. lb. Közgyűlési iratok. Id. 1657. ,-Kelenik, 1997. 165-166., MOL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 16322. Gombay János Batthyány Adámhoz. Egerszeg, 1650. február 20.; No. 16323. Gombay János Batthyány Adámhoz. Egerszeg, 1650. február 23. 313 Uo. 314 Megyeri, 2006. 117. 315 Kisari Bállá, 2000. 435-436. 68