Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)
Önkormányzatiság és önszerveződés
romára készülő' Kara Musztafa nagyvezér előtt.282 A katonaközösség kollektív fellépésének korai példája, hogy 1607-ben megtagadták Ráttky Menyhért főkapitány bebocsátását a várba, mondván, ő a beiktatáshoz nélkülözhetetlen biztosok nélkül érkezett, bár a lépés hátterében gyaníthatóan más okok is meghúzódhattak.283 (Okmánytár No. 24.) Mindennapos gyakorlat volt az is, hogy maga a sereg vállalt kezességet vádlott társukért, vállalva, hogy a törvénytétel napján előállítja a nevezett személyt. Rác János vajda esetében a lovas és gyalogos sereg ezer forint megfizetésére kötelezte magát, amennyiben a nevezett a megadott időpontban nem jelenne meg bírái előtt.284 Gyakran jártak közben török fogságban sínylődő társaik mielőbbi kiszabadulása érdekében is.285 (Okmánytár No. 44.) Kérelmeik nyomatékosítására olykor követeket - jellemzően tiszteket - is választottak, akik élőszóban is tolmácsolták a helyőrség kérését.286 A sereg a jelek szerint a végház sorsát érintő valamennyi ügyben illetékesnek tekintette magát. Példának okáért 1623-ban a Vas vármegyei alispánokhoz fordultak a várhoz rendelt falvak ingyenmunka-kötelezettsége tárgyában.287 282 Batthyány II. Ádám írásban tudatta pártváltását az egerszegi helyőrséggel. Levele tartalmát előbb a végház tisztikara ismerte meg, akik a rákövetkező napon, kapunyitáskor tárták azt a helyőrség elé. MOL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 17387. Gyenesi Gergely Batthyány Kristófnak. Egerszeg, 1683. július 7. A sereg válasza bizonyára igenlő lehetett, tekintve, hogy a Kanizsa ellen vetett végvidék hadereje a nyár folyamán már Stájer- ország területét pusztította. Varga J., 2007. 121-122. 283 MOL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 11174. Egerszegi sereg Batthyány Ferenchez. Egerszeg, 1607. február 7. 284 MOL P 1313. A herceg Batthyány család lt. Katonai iratok. 252. cs. föl. 631. 285 MOL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 11169. Egerszegi sereg Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1647. április 9.; No. 11175. Egerszegi sereg Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1655. március 16. 286 MOL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 11167. Egerszegi sereg Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1641. május 12.; No. 39479. Rác János, Borbély Mihály és Köncöl István valószínűleg Batthyány Ádámnak. Egerszeg, é.n. (1644) 287 MOL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 11146. Egerszegi sereg Polányi Lajos és Káldy Ambrus Vas megyei alispánokhoz. Egerszeg, 1623. június 18. 63